Luca Mami Tanácsai
Világnézetek, vélemények és tanácsok

2013 február 11. | Szerző:

37. Bejegyzés

A bizalom

Milyen érdekes és egyben súlyos szó is ez. Bizalom. Az életben maradásunkhoz kell, létünk fenntartásához. Az ember társas lény. Élete során kapcsolatokat gyűjt össze, melyekkel szorosabb, vagy kevésbé szoros viszonyt ápol. De ahhoz, hogy egy kapcsolat fennmaradjon, szükség van a bizalomra. Bízzunk felebarátunkban, hogy segít a bajban, bízzunk az élet útvesztőiben, hogy hamar túllépünk rajtuk és bízzunk a szebb és jobb jövőben. Gyakran előfordul azonban velünk, hogy rossz emberekben bízunk meg, és rossz emberek felé nyílunk meg. Egyszer – kétszer még belefér, hisz ez az élet leckéje, de ha többször, az mély nyomokat hagyhat bennünk.  Az se mindegy, ki az a személy, aki eljátssza bizalmunkat. Hogy korábban könnyen vagy nehezen alakult e ki a bizalom, és hogy mennyit öltünk mi bele ebbe a kapcsolatba. Vajon én vagyok ennyire rossz ember, hogy mindenki hátba támad, akiben megbíztam? – vetül fel a kérdés bennünk. Ilyenkor jó, ha van valaki aki helyre pofoz minket, és elmondja, hogy az életben sokszor fogunk még csalódni emberekben, akik kijátsszák a bizalmunkat és kihasználnak bennünket, de tovább kell lépni, és nem szabad megadni nekik azt az örömet, hogy lássanak szenvedni. Hiszen ugyanolyan értékesek vagyunk mindannyian. Senki sem különb a másiknál. És igen, egy idő után úgy érezzük nincs tovább, és elveszítjük a hitünket az emberekben, már nem tudunk megnyílni előttük és ugyanolyan odaadással fordulni feléjük, mert sokan kihasználtak, ezért félünk az újabb csalódástól, elveszik a bizalom. Ami a legrosszabb, az az, hogy mindig azoktól kapjuk a legnagyobb pofont akitől soha nem vártuk volna, így ez a pofon még fájdalmasabb, mint bármi más az életben. Ezért félünk újra nyitni, és új emberek felé bizalmat kialakítani. De mint már említettem, az ember társas lény, és szüksége van társakra. Ezért a “megszoksz vagy megszöksz” elvet követve kénytelenek vagyunk talpra állni a pofonok és a csalódások gödréből, és újra megtanulni bízni, és hinni, hogy talán benne nem fogunk csalódni, és talán Ő nem játssza el a bizalmunkat. Mert szükségünk van másokra, akik mellettünk vannak jóban, rosszban, akivel együtt nevetünk és sírunk ha kell, akit felhívhatsz az éjszaka közepén is, és aki kihúz a sz*rból. A sok csalódás után nehéz elhinni, hogy van ilyen ember a földön, miután egy rakás másik ember csak lábtörlőnek használt, és jó ha tudhatsz magad mellett valakit, akire számíthatsz. És hogy Benne soha nem fogunk e csalódni? Nem tudhatjuk, de hihetünk benne és remélhetjük. 
Címkék:

2013 február 6. | Szerző:

36. Bejegyzés

No comment…

Eddig még nem csináltam ilyet, de itt minden szépen le van írva, ezért döntöttem úgy, hogy beteszem, és remélem sokan veszitek a fáradságot és elolvassátok, mert tanulságos lehet, és hátha segít fejbe-csapni azokat, akiknek még nem rázódott helyre a káposzta a fejükben…. Szóval, a cikket itt olvashatjátok, alul pedig a véleményem:
34. bejegyzésemben írtam erről, illetve ezzel kapcsolatos dolgokról, erre most ismét egy ilyennek kell hogy szembe találkozzak. Gyerekek, a sztárok világába nem lehet beleszólni, nem tudjuk befolyásolni őket, a véleményünk meglehet róla, de nem szabad hagyni, hogy ennyire fanatikussá váljanak egyesek. A fenti cikkben olvasható történet megrázó számomra. Igazából nem tudok állást sem foglalni egyik oldalon sem, hiszem a bántalmazók is hibáztak, amiért ennyire… elnézést, de erre nem találok jobb szót… beteg ember módjára képesek gyűlöletet szórni embertársára. Ez egyszerűen nem fér a fejembe, miért kell valakit halálosan megfenyegetni a véleménye miatt. Szólásszabadság van, vagy nem? Nem a férjetekről/feleségetekről van szó, csak egy IDEGEN, akiért lehet rajongani, és lehet példaképnek tekinteni, de mindennek van egy határa, amit nem szabad túl lépni. Tudni kell hol a határ. És erre a szülők figyelmét is felhívom. Nem kell eltiltani a gyereket az internet és tévé világából, vagy nem kell megtiltani, hogy rajongjon a tinisztárokért, de figyelni kell rájuk, hogy ne lépjék át azt a bizonyos határt.
Másik oldalon pedig ott van az a szegény lány, akit szintén nem tudok megérteni, hogy hogy hagyhatta, hogy más (elnézést a kifejezésért) elmebeteg emberek fenyegetéseire behódoljon. Persze, lehetséges, sőt biztos, hogy a depressziója és érzelmi labilitása számlájára írhatjuk a történteket, de ezek csak internetes fenyegetések, üres szavak, letiltod a profilod és ennyi, csinálsz másikat. Nagyon sajnálom ami vele történt, és őszinte részvétem a családtagjainak és a szeretteinek. Még egy áldozat az internet nem pozitív felhasználásának és a gyűlölködő embereknek köszönhetően.
Azt tudom mondani, kedves szülők, hogy figyeljenek oda gyerekükre, ne essenek át a ló túloldalára, ne legyenek fanatikusak, mert egyik oldalon sem jó állni, és egyik oldalon sem jó látni a gyerekünket. 
Nektek pedig, fiatalok, csak annyit tudok mondani, és remélni, hogy minél hamarabb benő a fejetek lágya, és ráeszméltek, hogy mekkora butaság ez a túlzott mánia. Hány áldozat kell még, hogy rájöjjetek???
Címkék:

2013 január 29. | Szerző:

Egy kis közérdekű

Először is elnézéseteket kérem, hogy ennyi ideig nem írtam, de az elmúlt 2 hónapom a vizsgákról szólt, aztán egy kis alkotói válság, egy kis influenza és még sorolhatnám, de nem is fecsérelném tovább a szót ezekre, lényeg, hogy most hoztam egy újabb művet, amit egyik kedves lányomnak ajánlok fel. 
Ezen kívül még egy olyan megtiszteltetés ért, hogy néhány fogadott gyerkőcöm, rajongói oldalt csináltak nekem az egyik közösségi oldalon, ami hihetetlen boldoggá tett, és nagy meglepetés volt számomra, ezúton is köszönöm nekik ezt a kedves gesztust. 🙂
A legutóbbi bejegyzésem egy kis port kavart a Bieber rajongók körében, ehhez nem tudok mit hozzászólni, a cikk alatt válaszoltam egy kommentre, abban leírom a véleményem ezzel kapcsolatban. Nem a Bieber rajongókat minősítettem le, hanem átfogóan gondoltam minden fanatikusra, akikre a bejegyzésben leírt szerepleírások illenek. Ennyi.


35. Bejegyzés

Megéri?

Délelőtt 11 óra körül jár az idő. A tegnapi havazásnak nyoma sincs, kigombolt kabáttal sétálok végig a kis templom előtti virágágyás mellett. A tavaszi szellő belekap a hajamba, és érzem a szabadság illatát. Vége. Ma délelőtt volt az utolsó csatám ebben a vizsgaidőszakban, és nálam a győzelem. A zebrához érve szembejön velem egy anyuka a kislányával, szőke, bodri haja van, és kék szeme. Minden nap találkozom egy csomó gyerekkel, hiszen egy iskola és egy óvoda szomszédságában lakom. De ennek a kicsinek a  szemei megbűvöltek. Vajon nekem milyen gyerekem lesz? Lesz egyáltalán? Vajon sikerül elérnek azt amit elterveztem? Sosem tudhatjuk. Az élet meglepetésekből áll. Nem tudhatjuk mit hoz a holnap, vagy mit hoz a következő évszak, akár a március. Mikor jön egy új szerelem, vagy a legjobb barátnőmnek tényleg beválik e a kezelés, és beválnak a reményeim miszerint rendbejön? A másik legjobb barátnőmnek sikerül a még hátramaradt vizsgája? Biztosan, de mivel izgulok érte, így kíváncsi is vagyok a végkifejletre. Ezek olyan dolgok előttem amikre kíváncsi vagyok, én úgy hívom csillagok. Ezek a csillagok vannak előttem nap mint nap, és kíváncsian várom mi születik belőlük. Hiszen az ember kíváncsi lény. Kíváncsi vagyok még sok dologra. Hogy sikerül e befejeznem a főiskolát, hogy hol fogok majd dolgozni, hogy hova jutok még el életem során. Milyen lesz az esküvői ruhám? Lesz e egyáltalán esküvőm? 
Az élet sokszor göröngyös utakra visz bennünket, amikben gyakran megbotlunk, de véleményem szerint érdemes felállni, leporolni magunkat, és követni a csillagainkat, hogy hova fejlődnek. Lehet, hogy most sokan azt mondjátok, nincs semmilyen célotok. Pedig ha jobban magatokba néztek, vagy körülnéztek magatok körül, akkor biztosan találtok. Nekem például az is egy csillag, hogy mit fogok holnap ebédelni. Egy rejtély, egy meglepetés számomra, amire kíváncsi vagyok. Vagy hogy fog e még havazni. Sokaknak ez hülyén hangzik, de ha nincs más, ebbe is lehet kapaszkodni. Az életben annyi ilyen apró meglepetés van, amikről megfeledkezünk, és nem győzzük kivárni, inkább feladjuk a harcot. A játék lényege a türelem. Türelem rózsát terem, ahogy mondani szokták. Van egy ősrégi nóta, melyet még a valamikori Sláger rádióban hallottam először, azóta már a szövegét is kívülről fújom, mert annyira ismert dal, viszont csak nemrégen jutott el a tudatomig az, hogy miről is énekel: 
“Ha van még a világon
Amit nem láttál, és nem hallottál.
Ha van még a világon
Amit nem éreztél, s nem próbáltál.
Ha van még a világon
Olyan, ami kicsit is érdekel.
Ha van még a világon

Akkor élned kell, még élned kell.” 


Szerintem ehhez nem kell mit még hozzászólnom…
Sokszor mondják, hogy éljük az álmainkat, de ugyanennyiszer megjelenik egy kicsinyke gonosz hang a fejünkben, ami azt mondja, nem fog sikerülni. Ilyenkor úgy érezzük meginog a hitünk, és hogy hiábavaló minden amit csinálunk, de én akkor is azt mondom, hogy MEGPRÓBÁLOM, és felemelem a fejem. Mert mindig lesz majd egy másik “hegy” amit meg kell mozgatnunk, amit meg akarunk mászni, mindig lesz egy új csata, amivel meg kell birkóznom, és néha majd el is fogom bukni, de nem az számít, hogy mennyi ideig tart, vagy, hogy mi vár a túloldalon, csak a mászás. Utunk során félelmekkel és nehézségekkel fogunk szembenézni, de nem szabad miattuk összetörni, hiszen ezek életünk legszebb évei, amikre mindig is emlékezni fogunk, ezért erősnek kell lenni, és tovább folytatni, és soha de soha nem szabad elveszíteni a hitünket! “Az élet hegymászás, de a kilátás gyönyörű.” 😉 (Miley Cyrus: The Climb c. dalából)

(Érdemes meghallgatni, és figyelemmel elolvasni a szöveget, nagyon hiteles, és szép fordítás van ebben a videóban a dalról.)

Címkék:

2013 január 9. | Szerző:

34. Bejegyzés

Más bajok…

A minap egy ismerősöm hívta fel a figyelmem, egy twitteren terjengő, számomra megbotránkoztató tényre, miszerint egyes Justin Bieber rajongók, azt találták ki, hogy osszanak meg képeket arról, hogy összevagdossák magukat, ezzel felhívva kedvencük figyelmét arra, hogy ne szívjon füves cigit. Majd nem sokkal később  világtrend lett (ez egy twitterhez fűződő fogalom, azt jelenti, hogy azokat a szavakat, amik a trend listán szerepelnek, azokat “csiripelik”, illetve ‘tweetelik’ világszerte a legtöbben) a #cutforbieber (magyarul: vágjunk bieberért). Hogy még a hab is rákerüljön a tortánkra, már érkezett is az első tweetelt (megosztott) fotó, egy lány alkarjáról, ami úgy nézett ki, mint amit jól helyben hagyott Ollókezű Edward. Úgy hirtelenjében fel is ment a vérnyomásom mikor megláttam a képet.
Egy évvel ezelőtt találkoztam először az öncsonkítással, mint pszichés pótcselekedettel, és azóta folyamatosan, naponta szembekerülök vele, de a kettőt össze sem lehet hasonlítani egymással. Az egyik, egy pszichológiai krízis folyamat, ami orvosi segítséget igényel, és a személy nincs teljesen tudatában annak, amit tesz. Ezen segíteni lehet, megfelelő segítőkkel. De az, hogy valaki önszántából, tudatosan összevagdossa magát, csak azért, mert a kedvencét lekapták a lesifotósok füvezés közben, azt nem tudom ép ésszel hova tenni. Nem tudom betegségnek betudni, mert betegség az, amikor az egyén nem tehet arról, ami vele történik, de mégsem mondhatni azt erről, hogy minden rendben van az ilyenekkel. Azon kívül ez egy undorító dolog. Ebből a problémából ezek az emberek viccet csináltak, és ez szánalmas és tiszteletlen! 
Ezen kívül egyesek még azt is elkezdték csiripelni, hogy ha Bieber nem figyel fel erre az akcióra, akkor “megöli a tengerimalacát”, sőt, az egyik felhasználó azt is kifejtette, hogy “be akarta tenni a tengerimalacát a mikróba, de az nagyon sivalkodott, így inkább hagyta, nem akarta, hogy az anyukája észrevegye.” (*nem szó szerinti idézetek) 
Erről a szituációról eszembe jut, amikor szidják az internet hatásait, hogy rossz hatással van a fiatalokra. Én 14 éves voltam, mikor először megvettük a számítógépünket, nekem is voltak kedvenceim, akiknek utána olvastam, és képeket töltöttem le róluk, de eszembe nem jutott volna hasonló. Különbséget kell tennünk rajongás és mánia között. Vagy ami még nagyon divat a mai tinik között, hogy halálos fenyegetéseket küldenek azoknak a hölgyeknek, akik egy-egy tinisztárral járnak. Például hogy maradjunk JB-nél, Selena Gomez több ezer, fenyegető e-mailt és levelet kapott, a twitteren pedig úgyszintén ilyen jellegű üzenetekkel bombázták. Először azt hittem ez csak vicc, de mikor elolvastam én is egy-két ilyen üzenetet, hát hátborzongató. Úgy mégis mit képzelnek ezek a kislányok? Hogy JB egyszer megjelenik az ajtajuk előtt egy szál virággal, hogy “helló, szia, láttam, hogy írtad twitteren, hogy szeretsz, ezért miattad szakítottam Selenával.”??? Hol itt az ész?? És akkor azt gondolják, hogy a mai tinédzserek koraérettek?? Hol koraérett az ilyen? Nekem is vannak kedvenceim, csinálnak olyan dolgokat amivel nem értek egyet, de hát istenem, az ő élete, amíg olyan zenéz ad ki, amik megérintik a lelkemet, addig nem érdekel, hogy cigizik e vagy sem, vagy levágja e a haját vagy sem, vagy volt e rehabon vagy nem. 
A blogomat mivel a serdülőkorúakról serdülőkorúaknak írom főleg, persze mindenkinek, szülőknek is, hisz számukra is akadhatnak olyan dolgok, amikről nem tudnak, és remélhetőleg a blog által hamarabb észreveszik serdülőkorú gyermeküknél a problémát, így ő hamarabb kaphatna segítséget. Ha van köztetek olyan, aki magára ismert a bejegyzésben leírt tulajdonságokra az nagyon kérem, szálljon magába egy kicsit, és gondolja át ezeket a dolgokat, hogy mennyire nonszenszek. Ebből nem lehet viccet csinálni!
Címkék:

2013 január 2. | Szerző:

Nagyon boldog új esztendőt minden kedves olvasómnak!

Happy New Year!


33. Bejegyzés

Az élet útvesztői

Az élet egy hosszú útvonal, amit születésünktől fogva kezdünk bejárni. Megtanulunk dolgokat mit szabad és mit nem az életben. Megtanuljuk hogyan kezeljünk bizonyos helyzeteket, hogyan viselkedjünk bizonyos szituációkban. Ehhez persze megfelelő háttér kell, kellenek mögénk olyan emberek, akik megtanítanak a helyes úton járni, ezek a segítők legtöbbször a szüleink, de lehet más személy is, akiben igazán megbízunk, és ez lehet, hogy sok időbe telik, de meg kell tanulnunk észrevenni, hogy kik az igazi segítőink, mondhatnám, “őrangyalaink”, akik jót akarnak nekünk. Életünk első pár évében igyekszünk is hallgatni ezekre az irányításokra, de amint kezd kialakulni saját önérzetünk, elkezdjük feszegetni határainkat, így tudjuk meg, mit szabad, mit nem, és, hogy mikre vagyunk képesek. Persze ezzel a feszegetéssel gyakran komoly konfliktusba kerülünk azokkal az egyénekkel, akik irányítani akarnak bennünket. Van, amikor jogos az általunk való felháborodás, mert hogy “ne akarjon már más beleszólni a mi életünkbe”, de a legtöbbször azért ebben nincs igazunk, mert törekvő makacsságunk és bontakozó egónk mögött nem látjuk meg a “beleszólás” mögött a tanácsot, és azt, hogy jót akarnak nekünk ezek a személyek, és nem bántásból mondják. 
Lassan egy éve én is segítőnek mondhatom magam, és nekem is valószínűleg sokszor van, hogy azt hiszik a fogadott gyerekeim, hogy nem értem meg őket, vagy bántásból mondom amit mondok, pedig higgyétek el, hogy nem, csak igyekszem benneteket a megfelelő útra terelni.
Sokszor azért vagyunk mérgesek segítőnkre, mert úgy látjuk, mindig neki van igaza, és mindig ő “nyer”, mi pedig mindig “vesztesként” jövünk ki a csatából.  Ezért még nehezebb elfogadnunk a tanácsait, pedig legtöbbször a segítőnek kell áldozatot hoznia és lemondania dolgokról, csak ezt “rózsaszínfelhős-tinédzser-éveinkben és bontakozó egónk” miatt nem vesszük észre. Persze,valamilyen más dolog is lehet ennek hátterében, ami nem enged szabadulni, és ami állandóan összezavar ezen az úton, ami egyik pillanatban segítségért ordít, a másikban pedig elutasít minden nemű felajánlást és segédkezet. Ezt a segítőnek meg kell értenie, feldolgoznia, hogy ezen ő nem mindig tud segíteni, bármennyire is szeretne, és ez bármennyire is fáj neki, el kell fojtsa saját fájdalmát, és hagyni, hogy az oltalmazott azt tegye, amire úgy érzi, szüksége van, és ha az mégis meggondolná magát, rendelkezésére kell, hogy álljon, mindig, mindenkor.
Nem mondtam soha, hogy könnyű az amit csinálok, nehéz segítőnek lenni. Már előre félek, mikor saját, igazi gyerekeim lesznek. De igyekszem mindenkinek a legjobbat nyújtani, és megfelelni minden téren az életben, mert ezt AKAROM csinálni, mindegy milyen áldozattal jár.
A tanácsom tehát az, hogy soha ne ellenségként, hanem barátként tekintsetek a segítőtökre!
Címkék:

2012 december 24. | Szerző:

32. Bejegyzés

A Karácsony szelleme

A világon sok féle ember él. Vannak szerények és szegények, gazdagok, magamutogatók, tehetősek, érzelmesek, bátrak és még sorolhatnám. Mindannyian mások vagyunk. Mindannyian különbözőek vagyunk, és valamilyen szinten, különbek vagyunk másoknál. Mindenki másban különb, mindenki máshogyan tudja kimutatni azt amiben jó. Hiszen mindannyian jók vagyunk valamiben, lehet, hogy még nem mindenki találta meg, hogy mi az, amiben jó, de ráértek még, higgyétek el, majd előbb utóbb rá fogtok jönni. Soha ne akarjatok olyanok lenni mint “mások”, mert ti, ti vagytok,és nem mások. Mindenkit olyannak kell, hogy szeressenek és elfogadjanak, amilyenek vagyunk, akinek úgy nem tetsszünk, annak fel is út, le is út. 
Karácsony van. Egy olyan ünnep aminek az utóbbi években egyre jobban elveszett az értelme. A média és a kereskedelem persze jól jár az egészből, pedig nem erről kellene hogy szóljon a Karácsony. Nem mindig méregdrága ajándékot kell adnunk, egy apró gesztus is sokat jelent sokaknak. Sokszor meglepődöm, hogy nem azok segítenek és adnak a legtöbbet akiknek van miből, hanem az átlag ember, akinek otthon is megvan a maga problémája, gondja, baja, lehet, hogy munkája sincs, vagy van, de betegség miatt nem tud dolgozni, mégis, ha arra kerül a sor, ő az első aki segítő kezet nyújt a rászorulóknak. Az ilyen embereket őszintén remélem, hogy megsegíti a Jóisten, és teljesül rájuk az “Ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, úgy bánj másokkal is” elv. Akinek meg, csúnyán mondva, a bőre alatt is pénz van, az nem képes még a kisujját se nyújtani, vagy ha mégis, azt általában nem önzetlenségből, persze tisztelet a kivételnek, mert kivételek mindig vannak, akikért szintén hálát mondhatunk ezen az ünnepen. 
Szeretnék hálát mondani azokért az emberekért akik mindig velem vannak, és azokért is, akik egy egy apró tettel boldogságot tudnak űzni mások arcára, megszépítve ezzel mások karácsonyát. 
Egy évben ezen a napon ne arra gondoljunk, hogy mi az amink még nincs, hanem, hogy mi mindenünk van, és legyünk hálásak érte. Adjunk hálát azért, hogy van hol aludnunk, hogy van mit ennünk, a szerető családtagokért, és nem is sorolom tovább, hiszen ez egyénileg változó. Kívánom minden kedves olvasómnak, hogy megtalálja a boldogságot, és hogy rátaláljon arra az útra, amit keres ebben az életben. És kívánom, hogy minél többen megtapasztaljátok azt az érzést, amit akkor érez az ember, ha segített valakinek.
Békés, boldog ünnepeket mindenkinek!
Címkék:

2012 december 24. | Szerző:

Békés Boldog Ünnepeket minden kedves olvasómnak!


Címkék:

2012 december 14. | Szerző:

31. Bejegyzés

Mit is írjak, mennyit…

E hosszú, és még inkább hideg péntek délutánon, miután egész nap mindenfelé rohangáltam, nyugodtan ülök a kellemes meleg szobámban, és közben kávét szürcsölök, és azon gondolkodom, miről is írjak ma? Olyan sok mindenről szeretnék írni, és nem is tudom melyikkel kezdjem. Úgy gondoltam, miután végig mentem a karácsonyi hangulatban úszó városon, hogy maradjunk még egy kicsit ennél a témánál. Tegnap kaptam egy szép történetet édesanyámtól, amiben arról írnak, hogy Szent Lúcia a szegény gyerekeken próbált segíteni, mert nem tudta végignézni, ahogyan megannyi gyermek szomorú az ünnepek alatt, mivel nekik nincs semmi a karácsonyfájuk alatt, mások pedig tele vannak játékokkal, melyekre rá sem néznek, némelyik már évek óta a polcon porosodik. Ezért Lúcia elszomorodott, és már nem ragyogott többé a szeme. Így hát úgy döntött, összeszedi azokat a játékokat, azoktól a gyerekektől, akik nem értékelik azt, vagy már megunták azokat, és szétosztja őket a szegények között. 
Azt gondolom ezt mi is megtehetjük. Hiszen a Karácsony nem csak arról szól, hogy kapjunk valamit, hanem, hogy adjunk is. Sokszor nagyobb örömet okoz az, ha egy jót cselekszünk valakivel, mint akármilyen drága ajándék. Én mióta belekezdtem a tanácsadásba, úgy érzem, nagyon sokat nyertem. Nyertem, mert való igaz, hogy sok időmet elveszi, és néha nem is tudok megfelelni és helyt állni ennyi helyen az életben, mint család, iskola, párkapcsolat, barátok, csoport…, de amikor segíteni tudok valakinek, és azt mondja nekem, hogy “Köszönöm, hogy akkor mellettem voltál…” az akármilyen drága ajándéknál többet ér. Nehéz elmagyarázni, hogy ez mitől jelent nyereséget, de higgyétek el, hogy az, egy visszajelzés az életben, hogy jó úton haladsz, és hogy másoknak számítasz, ezért jó, hogy ezen a világon vagy. Van neki értelme. Én így tudok segíteni másoknak. 
Aki így nem, az máshogyan is tudna. Előző történetünkből kiindulva, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek otthon van olyan játéka, kinőtt vagy megunt ruhadarabja, vagy más, amit már nem használ, gyűjtsétek össze, és vigyétek el a környezetetekben annak, aki rászorul, akinek nem adatik meg, hogy új játékot kapjon, vagy új ruhát. Ezzel mindketten nyertek. Az ajándékozott örülni fog az újdonságnak, az ajándékozó pedig akkor fogja ezt megérteni, ha meglátja a vidám gyermek arcokat, akik lehet, hogy még soha életükben korábban nem kaptak semmit, mert nincs miből, mert éppen még enni sincs a családnak miből. És nem egy ilyen család van szerte az országban, és nem csak nálunk. És ez bosszantó számomra még mindig, és egyszerűen képtelen vagyok elviselni, hogy egyik felén a világnak fényűzés és pompa van, a másikon pedig a falatot kénytelenek megvonni a szülők a gyerekektől…
Címkék:

2012 december 14. | Szerző:

Na végre!

Hosszú idő után, szőkeségemre és informatikai őstehetségemnek köszönve, végre sikerült Chat-box-ot beszúrnom a blogba. Most már oda is írhattok nyugodtan, véleményeket, ötleteket, problémákat, vagy csak simán, ha valami kikívánkozik belőled, ne félj írni. 🙂
Jó chatelgetést! 🙂
Címkék:

2012 december 11. | Szerző:

30. Bejegyzés

Ünnepi készülődés

Ismét eltelt egy év. Újra december, az ünnepek hava. Itt van december 6.-a, Miklós napja, amikor minden családba eljön a Mikulás. Ez az az ünnep amikor mindenki kap valami apróságot, legyen az gyerek vagy felnőtt egyaránt. Egyesek virgácsot, mások a hagyományos mikulás csokit, megint mások mandarint és cukorkát találtak tisztára csutakolt csizmájukban. Majd szépen lassan közeledik a Karácsony is. Vajon hányan tudják közületek, hogy miért ünnepeljük a Karácsonyt? Karácsony Jézus születését ünnepli, vagyis a keresztény egyház ünnepe, mégis, mára olyan elterjedt lett a világ minden pontján, hogy sokszor elfeledkezünk arról, hogy miről is szól valójában. Beletemetkezünk abba a mű dologba, hogy a Karácsony az ajándékokról szól, hogy annál jobb egy Karácsony, minél több ajándék van a fa alatt. Pedig ez nem így van. A Karácsonynak arról kellene szólnia, hogy mindenki együtt van azzal akit szeret, és együtt közös programokat szerveznek, egy olyan ünnep, mely alatt, egyszer az évben el kellene tudjuk felejteni az élet okozta nehézségeket. Hogy miből fizetjük ki a számlákat, hogy hova lesz a fizetésünk, mikor csak a legszükségesebb dolgokat vesszük meg, és mégis pillanatok alatt elnyelődik az utolsó peni is, úgy, hogy nem vettünk semmi luxus cikket, hogy legyen mit ennünk, és befizessük a számlákat. És akkor még szerencsésnek mondhatjuk magunkat ha legalább ezekre telik, és ha a mai világban ez számít jó helyzetnek az már régen rossz. És akkor hogy van az, hogy az élet egy lehetőségekkel teli játszma, amit ki kell élveznünk? Hogy tudjuk kiélvezni az élet adta lehetőségeket, ha minden a pénz körül forog? Sokan mondják, hogy a pénz nem boldogít, igen, lehet, hogy nem, de ha nincs, az boldogtalanít. És akkor azokról nem is beszélve, akiknek még ennyi se jut. Akik nem tudják kifizetni a lakbért, vagy egyáltalán, nincs is hol lakniuk. Sőt, még olyan messzire is elmennék, hogy nincs mit enniük. A világ egy másik részén meg a gyerekek azon nyavalyognak,  hogy nem rózsaszínű iPed-et kapott, hanem fehéret. Hol van itt akkor a realitás a világban? És szentül hiszem, hogy ezeknek a gyerekeknek a szülei sem dolgoznak többet, mint közülünk bárkinek a szülei. Nálunk luxusnak számít az is, ha valaki albérletben lakik egyetemi évei alatt, és nem kollégiumban, Amerikában már gimiben saját kocsijuk van a tiniknek, akkor hogy is van ez? 
Közeleg a Karácsony, a szeretet ünnepe, és mégis, még mindig mindenki azon stresszel, hogy mit, és miből vegyen karácsonyi ajándékokat, hogy időben ki legyen takarítva, hogy fel legyen díszítve a lakás, nehogy “megszóljanak a szomszédok”, hogy 10 fogásos ebédet csináljunk, meg 5 tortát, mert “az a szokás”. Nem, ennek nem erről kell szólnia. A Karácsony az évben az az ünnep, amikor 3 napig el kell felejtenünk az előbb felsorolt dolgokat, és együtt feldíszíteni a fát, együtt megfőzni a családi ebédet, úgy, hogy közben azt örömmel tegyük, és ne kényszerítve, és hálát adni, hogy van mit az asztalra tenni. Együtt visszaemlékezni az elmúlt évek Karácsonyaira, az elmúlt év szép és feledhetetlen pillanataira, és együtt, önfeledten nevetni, és boldognak lenni. Erről szól a Karácsony, és nem arról, hogy méregdrága ajándékokat vegyünk egymásnak, mert annak semmi köze a Karácsonyhoz. 
Két nagyon fontos üzenetem van Karácsony estére: Felejtsd el a rosszat, és Ne felejts el boldog lenni!


Címkék:
« Régebbi bejegyzések
Frissebb bejegyzések »

Bemutatkozás

Üdvözöllek kedves olvasó! Örömmel fogadom, hogy olvasod a blogom, hiszen ha nem tennéd, nem olvasnád most ezt a bemutatkozást, ezért ezt had köszönjem meg most Neked! 2012. 09. 17-én kezdtem el blogot írni, egy számomra nagyon fontos témáról, mellyel szerintem az emberek nem foglalkoznak eleget, ez pedig nem más, mint a tinédzserkori krízis problémák. Ezekre a helyzetekre szeretném felhívni a figyelmet, hogy elkerüljük a depresszió, az öncsonkítás vagy ne adj' Isten az öngyilkosság felmerülőben lévő gondolatát. Az írásaim úgy szólnak fiataloknak, mint ahogyan időseknek is, akik gyereket nevelnek. Ezen témán kívül írásaimban olykor szarkasztikus stílusban kritizálom a világot, és szabad véleményt alkotok egyes élethelyzetekről. Jó olvasást kívánok, kritikákat mindig is elfogadtam, ezután is várni fogom őket.

Legutóbbi hozzászólások

Kategória

Látogatottság

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!