47. Bejegyzés

2013 május 22. | Szerző:

Az evészavarok hátterében 2.

A 21. századra kialakult egy úgynevezett “szépségmítosz”, amely megköveteli a nőktől a szépséget. De kérdem én, kinek mi számít szépnek? Ez egy tág fogalom. Mindenkinek más a szépségideálja. Van akinek az alacsonyabbak, van akinek a magasak tetszenek, hosszú vagy rövid haj, szőkék, barnák, vörösek… a sminkelt nők vagy a természetes szépségek… és ez csak töredéke annak ahány félék vagyunk a valóságban. Mindenkinek mást jelent az a szó, hogy “szép”. Vagy hivatkozzunk arra, amit a média lead a címlapokra? A photosoppolt, mű képekre? És akarjunk élettelen bábokra hasonlítani? Szerintem erre semmi szükség. 
Az evészavarok esetében is, ugyanúgy mint a drogok, vagy alkohol esetén, beszélhetünk függőségről, ugyanis az evészavarok is felfoghatók szenvedélybetegségeknek. Ugyanúgy kényszeres cselekedetnek számít az étel kiadása, vagy a meg nem étele, ha elérjük a napokig tartó éhezés állapotát, és a végére már nem is érezzük az éhséget. Ez mind a saját belső kontrollunk provokálása és próbálgatása. 
Az evészavarosok, gondolok jelen esetben az anorexiára és bulimiára, olyan betegségek, melyek elutasítják a kezeléseket, hiszen a kezelés által eljutnának ahhoz a testhez és alakhoz, amitől ők szabadulni akarnak. Nem érzik magukat betegnek, ezért is utasítják el a segítség kérést. 
A halál nem fenyegető – éppen az élő vált ki félelmet belőle. Mindentől fél, ami kerek, amorf, nőies, termékeny, ösztönös, szexuális – fél a közelségtől, a melegségtől.”-/Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke/ Nagyon tetszik ez a mondat, no nem a tartalma miatt, hanem mert kitűnően megfogalmazza egy mondatban azt, ami jellemzi a központi problémáját az anorexiának.

Az eredményességet az befolyásolja, mennyire elszánt az illető, és mennyire van mellette családi támogatás. Főleg pszichoterápiát és gyógyszeres kezelést használnak. A legfontosabb, hogy helyreállítsuk a testsúlyt. 
Legfőbb terápiák a pszichoanalízis, viselkedés és kognitív terápia, a csoportterápia és a családterápia. Ezek segítenek régi sérelmeket felhozni és azokat átbeszélni, úgymond, kibeszélni magadból, ami által leesik egy teher a válladról, segítenek a csoportterápiák a testünk elfogadásában és a testkép helyes megítélésében, családterápiával pedig elérhető, hogy a serdülő megtanuljon elszakadni a szüleitől, és fokozatosan leválni róluk. Hiszen ebben a korban jellemző egy elfojtott agresszió, illetve dac, ha nem tudnak önállósodni, és ezt tudat alatt így fejezik ki, hogy megtagadják maguktól az ételt. Ily módon a szülőket is büntetik tudattalanul. 
Szerencsére manapság egyre több kampány van annak érdekében, hogy ne a kiálló borda legyen az etalon. Remélhetőleg ezek egyre elterjedtebbek lesznek, és szépen lassan elállunk attól a nézettől, hogy a zörgő csontok a “szépség ideálok.” Minden ember máshogy néz ki, mindenkiben van valami különleges, Benned is! És azt fogadjuk el, akik vagyunk, és merjünk önmagunk lenni, ne a társadalmi nyomásokra hallgatni. 
Legyél kövér vagy sovány, magas vagy alacsony, szőke vagy barna, nem számít, légy önmagad, és maradj EGÉSZSÉGES!

Címkék:

46. Bejegyzés

2013 május 16. | Szerző:

Az evészavarok hátterében 1.

Sokan kutatják, vajon milyen biológiai vagy pszichés okok állhatnak az evészavarok hátterében.
Érdekes adatokra leltem, miközben e téma után kutattam. Egy argentínai kutató, látogatásokat végzett olyan családoknál, ahol  megjelennek valamilyen pszichoszomatikus betegségek (az evészavarok is ebbe a körbe tartoznak.). Azt találta, hogy ezeknél a családoknál jellemző a(z):
  • összemosódottság,
  • ridegség, szigor
  • túlvédés
  • konfliktus kezelés hibája
Magyar kutatók is végeztek ezzel kapcsolatban kutatásokat, családlátogatások alkalmával a következőket találták azoknál a családoknál, ahol előfordulnak ilyen betegségek:
  • túlfegyelmező szülők
  • szándékosan kivett falak, vagy nyitott ajtónál alvó gyerek, hogy ilyenkor is figyelni tudják
  • a tér aránytalan kihasználása testvérek között (pl az anorexiásnak, az adott tér 1/4 része jut)
  • apa hiánya
Nagyban befolyásolja a dolgot az, hogy milyen a családi minta. Ha egy családban a szülők túlsúlyosak, a gyermek 80%-ban lesz túlsúlyos, és ugyanez vonatkozik a soványságra is. Fontos szerepe van a korai anya-gyermek kapcsolatnak, a szeretetnek illetve annak megvonásának. Sok esetben előfordul, hogy ezzel próbálják büntetni a gyereket, hogy megfenyegetik, ha rossz lesz, nem szeretik őt. Ezt felejtsük el! Ilyet nem lehet mondani egy gyereknek, mert ő komolyan veszi, és elhiszi magáról, hogy ő egy olyan értéktelen személy, akit képesek lennének a szülei nem szeretni, csak azért mert nem eszi meg azt a főzeléket. És aztán csodálkozunk ha fenyegetve érzi magát evések alkalmával és szorong. Így kondicionálással azt tanulja meg, hogy neki KÖTELEZŐ enni, mert különben nem fogják őt szeretni. És most őszintén, ki az aki szereti a kötelező dolgokat? Senki. A kötelező olvasmányokat is azért nem olvassuk el soha, mert kötelező. Mihelyt vége lett a sulinak, olyan lelkesen olvastam az akkor unalmasnak tűnő könyveket, hogy csak na. 

Ezen kívül fontos befolyásoló tényező a MÉDIA. Minden kis fiatal lány és fiú a tévében látott ideálára akar hasonlítani. Amerikában a 10 évesek 80%-a (!!!) fogyókúrázik, hogy elérje kedvence alakját. Nem kell. Mindenki egyéniség. Mindenki úgy szép ahogy, és senki nem akarja hogy rá hasonlítsanak. Vegyük például Demi Lovatot, elvárták tőle, hogy példaképpé váljon, holott ő ez ellen volt, ugyanis nem értette miért is akarna valaki rá hasonlítani, de mivel ez volt az elvárás felé, így kénytelen volt megtenni, amit mondtak neki, hogy “tökéletes példakép” legyen. Ennek az lett a hátulütője, hogy nem sokkal később a bűntudat és a túlzott elvárások hatására rehabilitációs központba került. “Tele voltam bűntudattal és szégyennel. És ezt elkezdtem önmagamon levezetni.” “Nem is akartam meggyógyulni, mert úgy éreztem, nekem ilyennek kell lennem.”

És akkor még nem is beszéltünk a gyerekkori híres játékról, Barbie-ról, aki a valóságban 220 cm magas lenne, 102 cm-es mellbőséggel, 56 cm-es derékbőséggel, 16 cm hosszú nyakkal, ami mellesleg megjegyezve, nem tartaná meg a fejét, szóval nem lenne életképes a valóságban. Mégis, egy csomó kislány rá akar hasonlítani. Mondjuk, nekem is voltak Barbiejaim, órákat tudtam játszani velük, valahogy mégsem fordult meg a fejemben soha hogy olyan legyek, mint ők. Nem akartam olyan sovány lenni, vagy úgy kinézni. Szóval ez nem biztos, hogy csupán a játéknak a hibája. Szerintem nagy hatása van, sőt, a legnagyobb hatása a szülői háttérnek van. Hogy milyen a családi légkör. Hogy vannak e együtt evések, és együtt főzések. Hogy mennyire van szigorítva az egyes ételek megevése vagy meg nem evése. Hogy jutalmazzák e a szülők a gyereket az evés valamilyen formájában. 
Na de azt a témát most egyenlőre itt le is zárom, mert túl sokat beszélek, és így is hosszúra nyúlt, nem akarom elvenni a kedves olvasóim kedvét a kisregényeimmel, szóval, majd egy következő bejegyzésben még folytatom ennek a témának a boncolgatását, és a terápiáját is. 
Addig is, a lényeg, “saját testeddel kapcsolatos elvárásaid ne legyenek irreálisak, és a testsúlyod ne legyen önértékelésed első számú meghatározója”, ne azt nézzük mi van a tévében vagy a magazinok címlapján, hiszen az mind csak hamisítvány, photoshop az egész. Légy önmagad, és fogadd el azt, aki vagy!
Címkék:

45. Bejegyzés

2013 május 2. | Szerző:

Röviden, tömören…

Az életben mindenkinek vannak problémái. Persze mindenki a sajátját tartja a legnagyobbnak, és legsúlyosabbnak. Nem vesszük észre a körülöttünk lévőket, mert el vagyunk merülve a saját problémánkban. Közben szépen lassan elhullanak, eltávolodnak körülünk az emberek. Mert mindenki be van zárkózva a maga kis világába. És el vagyunk foglalva magunkkal. A végére azt vesszük észre, hogy nem marad más mellettünk, csak a szüleink. Hiszen ők azok, akik mindig mellettünk lesznek. Akiknek soha nem lesz fontosabb a saját problémájuk, akik feltétel nélkül szeretnek bennünket, és aki akármekkora hülyeséget is csinálsz, ki fog állni melletted, és meg fog védeni a  bajban, még ha ezt sokszor nem is érzed így, a nagy veszekedések és nézeteltérések kereszttüzében. Persze, én elhiszem hogy vannak nehéz esetek, amikor nem könnyű eset a szülő, és nehéz megnyílni neki. Vannak olyanok tudom, akik előtt nem lehet beszélni semmiről, minden tabu témának számít, és úgy tűnik, semmit nem engednek meg. Ilyenkor haragudtok rájuk, és azt hiszitek, nektek van a legrosszabb szüleitek. De mondok én valamit, ezzel a csekély 22 éves tapasztalatommal. Nem a szülői szigor nagysága határozza meg azt, hogy valaki jó szülő e, avagy sem. Hiszen ha tényleg bajban leszel egyszer, ha eltévedsz a nagyvárosban, ha kórházba kerülsz, vagy csak simán influenzásan nyomod az ágyat otthon, ki az akinek a közelségére vágysz, és legelőször felhívod? Szerintem senki nem a legjobb haverját fogja megkérni, hogy hozzon neki egy bögre forró mézes teát, vagy készítsen neki egy meleg tyúkhúslevest, mert attól jobban leszel majd. Ha levágatod a hajad, vagy ha piercinget vagy tetoválást csináltatsz, ha elkezdesz más stílusban öltözködni, vagy ordít a szobádban a zene, biztosan lesznek konfliktusaid vele. De ha majd ott állsz a bajban, és nincs aki segítsen, abban az egyben biztos lehetsz, hogy rájuk mindig minden körülmények között számíthatsz. Senki a világon nem érez irántad olyan önzetlen szeretetet, hogy ezt megtegye neked, legyen bármilyen más baja a szülődnek is. 
Ezeket a pillanatokat sokszor nem vesszük észre, feledésbe merülnek, mert ezek olyan “természetes dolgok”. Igen, végül is azok, de nem szabad megfeledkeznünk róla, és néha hálát mutatni érte. Egy csepp figyelmességgel, amikor segítünk anyunak elmosogatni, vagy megterítünk, hogy mire apu hazajön fáradtan a munkából csak odaül az asztalhoz és kapja a meleg vacsorát. Ezek apróságok, mégis nekik sokat jelenthetnek. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy ezek akkor fognak érni valamit, ha szó nélkül, önszántadból csinálod meg. 
Három nap múlva Anyák napja. Ugye Te sem felejtetted el? 😉
És még valami, soha ne feledjétek: a család mindenek felett!

Címkék:

44. Bejegyzés

2013 április 18. | Szerző:

Hármast kaptam…

Sok mindentől félünk az életben. Van aki egyes állatoktól, van aki egyes emberektől, katasztrófáktól, és vannak akik betegségektől. Meg merem kockáztatni, hogy ez utóbbitól félnek a legtöbben. “Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.” hangzik Arthur Schopenhauer híressé vált mondata. Azt mondják, pénzért nem lehet egészséget venni, ezért az egészség a legnagyobb érték. Én azért ezzel vitatkoznék kicsit. Ugyanis az egészség fenntartásához hozzátartoznak olyan dolgok is, mint minden napra egészséges, változatos táplálék biztosítása, friss zöldségek, gyümölcsök vásárlása és fogyasztása, minőségi összetevők beszerzése. Ezt viszont nagyon sokan nem tudják megengedni. Ehhez mind pénz kell. És akkor még nem beszéltem egyes védőoltásokról. Bizonyos betegségekre van hozzáférhető védőoltás, de az emberek nem tudják beadatni maguknak, vagy a gyereküknek. Ott van a Rota vírus ellenszere, mely évente több ezer csecsemőt betegít meg és az életébe is kerülhet, de sajnos nem tudja minden szülő kifizetni a közel 100 000 ft-os védőoltást. Bármennyire is szeretné az ember megadni a gyerekének a legjobbat és a legtöbbet.
És ott van a Humán Pappiloma vírus ellen beszerezhető HPV védőoltás, melynek szintén ilyen ára van. Persze vannak egyes községek, akik biztosítják a település leányzóinak a védőoltás megszerzését, és ez dicséretes, hiszen ha már egy a hétköznapokban jelen levő betegséget meg lehet előzni, akkor azt támogatni kellene.
“A méhnyakrák a második leggyakoribb ráktípus a nők körében világszerte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente 500 ezer új esetet regisztrálnak, és 250 ezer halálesetet okoz. Csaknem valamennyi méhnyakrákos eset a HPV-vírussal való fertőzéshez köthető, amely a szaporítószervek leggyakoribb vírusfertőzése.” És ha már feljött ez a téma, beszélnék pár szót róla, hiszen nem is gondolnánk, gyakorisága ellenére, mennyire nincsenek tisztában jelentőségével az emberek.
A HPV bőrkontaktus útján terjedő vírus, de elkaphatjuk közös törülköző használatával, nyilvános vécén, meleg vizes fürdőben vagy szoláriumban is. A vírus a bőrön telepszik meg, nagyon sok ember hordozza, de nem mindenkinél okoz tünetet. Egy legyengült immunrendszer viszont kitűnő lehetőség a vírus kibontakozásának. És hogy mit is okoz ez a vírus? Ezidáig a méhnyakrák kialakulásáért tették felelőssé, de a legújabb kutatások más daganatok meglétéért is őt okolják. Nem maga a vírus váltja ki a rákot, hanem közvetve segíti elő a rák kialakulását. Ahogyan Mészáros doktor úr magyarázta, nem mindegy, hogy sík talajon állok, és valaki meglök, akkor csak hátrálok egyet, teszek egy lépést a szintén sík talajra, de ha egy szakadék szélén állok, és ott lök meg valami, akkor a mélybe zuhanok. A HPV a löket. Nem tudhatjuk mi van mögöttünk, hogy okoz e rákot a későbbiekben, vagy “csak” egy kisebb gyulladást. Amennyiben kimutatják valakinél ezt a vírust egy átlagos méhnyakrák szűrés során, annak fényében, hogy mennyire van elterjedve a vírus, 5 (illetve 6, mert van 0-s is, de az az értékelhetetlen, hibás kategória) kategóriát különítünk el. Ha valakinek a méhnyakrák szűrésének eredménye P1, vagy P2-es lett, az normálisnak tekinthető, ha P3-as, akkor a cytológia (szövettan) olyan sejteket mutatott ki a levett mintából, amiknek normálisan nem kéne jelen lenniük; a P4 és P5-ös eredmény pedig azt mutatja, hogy rákos sejteket tartalmaz a kenet.
Térjünk ki kicsit erre a misztikus hármasra. Amennyiben valakinek P3-a lett, kap a Klinikától egy “szerelmes levelet”, melyben megkérik a delikvenst, hogy 3-6 hónap múlva menjen ismétlésre. Az esetek egy részében az ismétlés jó eredményt hoz, másik részében ismét kap egy hármas értéket. Ekkor felajánlják a műtétet, amit konizációnak (conisatio) nevezünk, ami abból áll, hogy a méhnyakról kivágnak egy kb. 1×1 cm átmérőjű, kúp alakú kis testet, ami gyulladásban van a vírustól, és ezt szövettanra küldik, ahol kimutatják, hogy van e rákos elfajulás, vagy nincs. A legtöbb esetben nincs, és ezzel a műtéttel gyógyulttá lehet nyilvánítani az egyént. Maga a műtét egy egynapos bentfekvést igényel, de utána még minimum egy hétig feküdni kell, és két hétig kímélő életmódot folytatni. Tapasztalatból mondom, nem is lehet másként, ugyanis igencsak ledönti az embert a lábáról, én most vagyok műtét után harmadik héten, és most kezd stabil lenni a járásom, már nem szédülök, és kezd erőm lenni. Igen, én is átestem ezen a szörnyű műtéten. Ami igazán szörnyű és megrázkódtató volt, hogy 21 évesen, a múlt héten ilyenkor még arra vártam, vajon találnak e rákos sejteket avagy sem. Vajon fogok még valaha szülni? Mi lesz ha találnak valamit? Járhatok kemoterápiára… Elmondani sem tudom, hogy pszichésen mennyire legyengíti az embert, és milyen nehéz ezt elhinni és feldolgozni ilyen fiatalon. És ha belegondolok, hogy mindez megelőzhető lett volna…egyszerűen borzongok tőle. Ez így nem helyes. Hiszen tudom, hogy nem tettem semmi olyat, amivel kiérdemeltem volna ezt.
Hát nem bonyolítanám tovább a dolgokat, szerettem volna leírni, hogy min mentem keresztül, hiszen egy komoly dologról van szó, ami megelőzhető, ezért aki teheti, és van rá lehetősége, az vegye fel a védőoltást, melyről bővebben a nőgyógyászotok vagy a háziorvosotok tud tanácsot adni, illetve a védőnőtől is nyugodtan kérdezhettek, hogy hol tudjátok beszerezni. Három oltásból áll a védőoltás, darabja olyan 30-35 ezer forint körül mozog, tehát a három adag 100000 ft körül van, és vényre kapható. Aki pedig nem teheti, az annyit tegyen meg az egészségéért, hogy miután elkezdi a nemi életet, évente egyszer menjen el méhnyakrák szűrésre a körzetébe eső nőgyógyászati rendelőbe. Egy öt perces kellemetlenség megmentheti az egész életed…
Címkék:

43. Bejegyzés

2013 április 9. | Szerző:

Borderline

Ma egy igen ritka, ám általam az utóbbi időben egyre jobban megismert betegségről szeretnék írni, mert úgy gondolom, nagyon kevesen tudnak erről az állapotról bármit is.
A borderline lényegében egy személyiségzavar, mely során az egyén állandó kettősséget érez mind magával, mind a környezetével kapcsolatban. Szélsőséges és kiszámíthatatlan viselkedései vannak. Mikor egyszer valamire egyféleképpen reagál, ugyanarra a valamire másik pillanatban már teljesen ellentétes érzelmeket fog táplálni. Például egy személyre is irányulhat ez a kettősség, egyik nap még imádja az illetőt, másnap már lehordja mindennek, és összeveszik vele. Persze a másik személy csak áll tátott szájjal és nem érti, mi folyik itt, mi történhetett egy éjszaka alatt. Ezt nagyon nehéz a beteg családjának és környezetének is megélnie. Nagyon sok türelemre van szükség hozzájuk. Igazából nem beszélhetünk konkrét “betegségről”, sokkal inkább állapotról. 
Ez a szélsőséges személyiség állapot megnehezíti az egyénnek a beilleszkedését, barátkozását, sokszor eltaszítja magától az embereket, emiatt a párkapcsolataik sem eredményesek, vagy egyáltalán nincs. Gyakori jelenség még az érzelmek kettősségéből kifolyólag az, hogy  egyik pillanatban szeretetre vágyik, a másikban eltaszítja magától az őt szerető embereket. Vagy például magányra panaszkodik, ha viszont társasága akad, egyedül akar lenni. Mindezek ellenére állandó újdonságokra vágynak és félnek a magánytól.
A tudatlanok kiállhatatlankodásnak is vélhetik, pedig ennek mélyebb gyökere lehet, mint csupán egy kis szőrözés. 
Állandó jelleggel jelen van életükben a szorongás és a depresszió. Gyakran fenyegetőznek öngyilkossággal, és azt meg is kísérlik, vagy agresszívek lehetnek önmagukra vagy környezetükre nézve is. 
Feszegetik az erkölcsi normák határait, gyakran előfordulnak összetűzéseik a törvénnyel. 
Általában más betegségekkel társul, mint:
  • alkohol-,
  • drogfogyasztás, 
  • önsértések,
  • egyéb pszichiátriai betegségek.
A kettős érzelmekből és személyiségzavarból kifolyólag nagyon nehéz a kezelésük, mert egyik pillanatban együttműködnek, és elfogadják az ajánlásokat, míg máskor ellene vannak, és nem akarják az egészet, szilárd meggyőződésből, hogy ez nem kell nekik. Hosszú távon pszichoterápiás kezelésre van szükségük, ami akár évekig is eltarthat. Gyakran kell gyógyszereket szedniük, (szorongásoldókat, antidepresszánsokat) melyekkel az a probléma, hogy nagy a hozzászokás veszélye. A pszichoterápia célja, hogy újraépítsék az egyén személyiségét, és ehhez hosszú időre van szükség, valamint nagyon fontos eleme a gyógyulásnak a bizalom. E nélkül nem fogja magát hagyni, elutasító lesz. Elutasítását pedig nagyon fontos megértenünk, és nem ellenszegülni vele, mert annál rosszabb lesz, annál jobban fog ellenünk szegülni, és a bizalom is elillan rövidesen. 
Ha környezetünkben tapasztalunk ilyen hasonló viselkedést valakinél, gondoljuk át, mióta tart nála ez a viselkedés, mert lehet, hogy van neki egy kiinduló pontja, például egy gyerekkorban átélt szexuális bántalmazás, elhanyagolás, bántalmazás. Próbáljunk nyugodtan beszélni vele, és a bizalmába férni. Csak azzal tudunk neki segíteni, ha megértőek vagyunk, és ha “harap” nem “harapunk vissza”, inkább minél nyugodtabban elérni, hogy ő is megnyugodjon. Ha megbánt bennünket, ne gerjesszük tovább a tüzet azzal, hogy visszaszólunk, hiszen minél nagyobbat ütünk a labdára, az annál erősebben pattan vissza.
És ne felejtsük, a borderline nem egyenlő az igen gyakori PMS-el, ami “azok” a napok előtt irányítja a nők viselkedését, bár tudom, elég hasonló tüneteket produkálunk olyankor, mint a fent említett utállak-imádlak kombináció. 😉

Miközben keresgéltem a képeket, rábukkantam egy Amanda Jenssen nevezetű énekesnőre, és annak Borderline c. dalára, érdekesség kedvéért berakom, a dal magyar fordítását sajnos nem találtam, így egymagam vállalkoztam e feladatra, természetesen nem álltam neki az egésznek, csak a lényegét. Köszi a segítséget Bandinak:
“Mert kirohanunk az időből, és én elveszítem az eszem,
Azt mondják, jól kell lennem, de én soha nem vagyok jól,
Kifutunk az időből, mert elvesztem az eszem,
És hol vagy te?
Mert nem tudom, merre kellene mennem,
Kedvesem,
Én vagyok a határvonal (Borderline)
A dolgok változhatnak, de én zűrzavaros vagyok,
Ez csak egy újabb szombat este,
Gyere, nézd végig ahogy megfulladok, és vedd el ami maradt a talált tárgyak osztályán. 
Hajnali 4 óra, vajon bezártam az ajtót?
Mindig hiányzol, de nem tudom, hogyan érzel,
Többet vajon?
A szörnyek amik beköltöztek a fejembe,
új barátokat hoztak az ágy alá.
“Én megállítom őket” mondtad.”
Címkék:

Egy kis közlemény

2013 március 24. | Szerző:

      Egy nagyon kedves barátnőm kezdett el szintén blogolni, a saját érzéseiről és tapasztalatairól, amik azt gondolom segíthetnek hozzá hasonló cipőben járó embereken is. És ha esetleg rájössz, hogy te is hasonló érzésekkel küzdesz, megnyugtató lehet, hogy tudod, nem vagy egyedül. Érdekes, és elgondolkodtató közleményeket ír. Érdemes elolvasni őket:
(Ezt a linket és további általam kedvelt oldalak linkjét is jobb oldalt középtájt, az “Elitek” címszó alatt találtok.)
Címkék:

2013 március 6. | Szerző:

41. Bejegyzés

Azok a bizonyos “érzelmi kapások”

Életünk során sok ember vesz körül bennünket. Ezeket az embereket megpróbáljuk megismerni és főként kiismerni, mennyire számíthatunk rájuk a bajban, a jóban, vagy csak úgy, a mindennapokban. Ez az idő változó lehet. Vannak akiket gyorsan kiismerünk, hisz hamar kimutatják a foga fehérjüket, másokat hosszú hónapok vagy évek után ismerünk ki igazán. Vannak azonban olyanok, akiket pár hónapja ismerünk, és már várjuk a jól megszokott pofonokat, vagy hogy csalódjunk bennük, vagy hogy mikor tesznek valami negatívat ellenünk, és aztán… nem lesz ilyen. Telnek a napok, múlnak a hónapok, a barátság egyre mélyül, és te még mindig tartasz attól, hogy mikor fog megbántani, és aztán rájössz, hogy még soha életedben nem volt ilyen “tartós kapcsolatod” senkivel, akivel nem veszekedtél volna, vagy aki ne bántott volna meg legalább egyszer kapcsolatotok során. Ez egy furcsa érzés, be kell valljam. Nem csak adsz, hanem kapsz is. És dőzsölök az érzelmekben és a “kapásokban”, mert annyi mindent kapok, hogy úgy érzem soha nem tudom meghálálni ezt.  Nem hiába mondják azt az ember fiának, hogy jól gondoljuk meg kiért mit teszünk meg. Nem mindenki érdemli meg, hogy kimosd a ruháit, beszárítsd majd gyönyörűen összehajtogatva hazavidd neki; hogy sütit rejts el meglepetésként a hűtőjébe; hogy pizzát süss neki; hogy reggelit vigyen ha elfelejtesz magadnak csinálni; hogy minden reggel kávéval várjon az iskolakapuban; hogy egy órát várjon a budi padlóján ülve, zenét hallgatva és lemaradjon a buliról amíg te az egyik fülkében szenvedsz a Jagermeister és a vodka-narancs okozta kellemetlenségektől; hogy szállást adj neki, ha bajban van; hogy saját idődet feláldozva segíts neki a tanulásban, hogy jobb legyen az átlaga, és még sorolhatnám, kimeríthetetlen a listámat. Nem minden ember érdemli ki ezeket, de van olyan, aki(k)ért ezt megteszed. Akiktől nem sajnálod, és akikre nem tudsz haragudni, mert amennyit elvesznek tőled, azt duplán, sőt triplán visszaadják. Aki tudod, hogy még az egy napos kórházi bennfekvésed alatt is meg fog látogatni, és már előre csalódott, mikor közlöd vele, hogy nem kell ápolnia a műtét után. Mert ő tiszta szívéből szeretett volna megtenni érted ennyit. És persze fontos tulajdonság még, hogy elfogad olyannak, amilyen vagy, egy naiv, “kötött pulcsis”, dilis lányként, aki sokszor nem tudja befogni, és csak mondja, mondja, mondja a magáét szüntelen, de ő szívesen, érdeklődve végighallgat, ha nem tud rá tanácsot adni, akkor pedig csöndben tartja a vállát, amin kisírhatod magad.
Akiért képes vagy megtenni ezeket a dolgokat, és aki ugyanúgy visszafelé is megteszi ezeket, önzetlenül, és nem azért, mert “így illik”, hanem mert tényleg így szeretné, azt nevezzük IGAZ BARÁTNAK. 
Címkék:

2013 március 6. | Szerző:

40. Bejegyzés

A tavasz első pillanata

A hosszú hideg hónapok után, mindenki türelmetlenül várja a jó időt. Az emberek napsütésre szomjasan sétálnak az utcákon. Ilyenkor mindenkinek kicsit jobb kedve lesz. Elfelejtjük a heti izgalmakat, a stresszt, ami nap mint nap körülvesz bennünket, és megpróbáljuk a várva várt tavasz-illatot magunkba préselni. Még a leg-idegtépőbb madár csipogás is kellemesen hat, és zene füleinknek, hisz azt dúdolja: “Itt a tavasz, itt van újra.” A lágy szellő bársonyosan simogatja arcunkat, miközben az utcákat rójuk. Hát nem csodálatos? Az élet egy aprócska öröme. Amikor végre kiszabadulunk a zord hétköznapokból. Elfeledjük  a szürke hétköznapokat, és végre napsütésre ébredünk. Imádom az ilyen időt. Bár nem mondom, pár fokkal még azért emelkedhetne a hőmérők higanyszála, de már ez is haladás. Ilyenkor sokkal fittebbnek érzem magam, reggel nem bal-lábbal kelek, mint általában, kisminkelek, és a kedvenc ruháimat és cipőmet húzom fel, mert jó kedvem van. Imádom a napsütést, és a tavasz illatát. De sajnos az élet ilyenkor sem állhat meg, iskolában a négy fal között kell vergődni, még szerencse, hogy azért akad egy két órácska szünet, amikor ki lehet élvezni természet anyánk ajándékát. Ki lehet menni a ligetbe, a hamvas fűben mászkálni, a zöldellő lombok alatt, és figyelni mint éled újra a természet. 
Aki teheti, az fogja a körülötte lévő embereket, és rángassa ki őket a négy fal közül ezen a csodás napon! Menjetek kutyát sétáltatni, kertészkedni vagy csak úgy sétálni a semmibe, és élvezzétek az Istenadta természetet, amit olykor nem becsülünk meg eléggé. A Tisza parton úszkáló kacsák, a galambok, a varjúk, a játszótereken szaladgáló gyerekek mind erre vártak hónapok óta, élvezzük hát ki amíg lehet. Tegyük a saját napunkat szebbé, és törjünk ki a szürkeségből, hisz eljött a tavasz, a színek évszakja. Oly sok rossz és nehéz dologgal kell szembenéznünk a hétköznapokban, tegyünk egy szívességet magunknak, és menjünk ki a természetbe, élvezzük ki amíg megtehetjük!
MOSOLYOGJ! ÉS A VILÁG VISSZAMOSOLYOG RÁD! 🙂

Címkék:

2013 február 25. | Szerző:

39. Bejegyzés

Az értelem magaslatán

Mindig érdeklődéssel, és örömmel fogadom a hozzászólásokat a bejegyzéseimhez, mert tükröt nyújtanak nekem, segítenek abban, hogy mit csináljak másként, és mi az amit jól csinálok, miről szeretnek olvasni az olvasóim. Viszont vannak olykor érdekes kommentek, amikre általában azért nem válaszolok rögtön, mert kell egy nap, hogy átfogalmazzam a válaszomat, és nyomdafestéket tűrő formába rázzam, hogy ne tűnjek túl alpárinak. 
Szóval. Most úgy gondoltam felhívom minden kedves olvasóm figyelmét pár olyan dologra, amiért haragszom a hozzászólásokban. 
Először is, nem hiába nem írok neveket a bejegyzésekben. Az elmúlt hetekben írtam pár elgondolkodtató bejegyzést, akik ismernek esetleg gondolhatják, hogy ki(k)ről van szó benne, de nem feltétlenül tudhatják. Nem kell mindenben mögöttes tartalmat keresni, és mielőtt meggyanúsítanál engem, vagy leírnád az általad gondolt személy nevét, előtte gondoljátok már át, hogy valószínűleg nem hiába nincs ott se egy monogram, se nemre utaló jegy se semmilyen olyan utalás, amiből felismerhető lenne valaki. Azért nem írom úgy, mert nem vagyok olyan szemét, hogy kiteregessem a másik emberrel való kapcsolatomat, viszonyomat, és a másik ember kilétét, másrészt személyiségi jogokat is tiszteletben szeretném tartani ezzel. Viszont ha valaki akár hozzászólásban is, és ha nem is találta el, mert pont nem arról az illetőről van szó a bejegyzésben, feltárja ezeket a neveket, az már személyeskedésnek számít, és ekkor akik esetleg mellettem állnak, nekitámadhatnak az adott személy(ek)nek, holott lehet hogy semmi közük nincs az adott témához. Ezekkel a történetekkel nem másokat akarok kibeszélni, vagy netán ítélkezni felettük, hiszen “nem vagyok Isten, sem felsőbbrendű lény”. hanem a saját érzéseimet próbálom feltárni, és papírra vetni. (jelen esetben blogra, mert a papír kiment a divatból. 🙂 ) Ha esetleg úgy érzitek, hogy bárkit megsértettem valamivel, akkor tessék kérem, meg van adva egy e-mail cím, vagy facebook-on is mindenki megtalál, ott négyszemközt megvitatjuk az adott problémát, ide pedig csak és kizárólag a SAJÁT NEVED feltüntetésével írj, másokat pedig hagyjunk ki a játékból. Mert ezzel, nem én leszek a sz*r szemétláda, hanem pont az a személy, aki védelmére szeretné venni a delikvenseket, csak odáig nem jut el a gondolkodásuk, hogy pont ezzel a lépéssel húzza őket még rosszabb helyzetbe. Mert ha nem említ név szerint embereket, akkor figyelmen kívül marad az egész, és mindenkinek titokban marad a kiléte.
A másik dolog az az, hogy sokszor vagy elfogultan olvassátok a cikkeket, vagy én nem tudom, de nem szűritek le a lényeget belőle. A múltkori “rajongói öngyilkosságról és öncsonkításról” szóló bejegyzéseim alá is az adott rajongótáborból kaptam negatív kritikát, hogy ő is XY rajongó és nem csinál ilyet, ne legyek elfogult. Egy szóval nem mondtam hogy mindegyik rajongó ilyen, azt meg főleg nem, hogy mindegyik XY rajongó ennyire fanatikus. Egyáltalán nem is az adott sztárról volt szó, jobb lett volna ha ki sem írom a nevét, és nem is a rajongói bázisát bántottam, hanem megpróbáltam felhívni a figyelmet egy olyan problémára, hogy egyesek (NEM MINDENKI), túlzottam rajonganak bizonyos személyekhez, és saját magukat bántják e miatt, és ez a szörnyű. És még egyszer hangsúlyoznám, NEM ADOTT RAJONGÓI BÁZISRÓL BESZÉLEK, CSAK ADOTT SZITUÁCIÓRÓL. 
Ja igen, és a legjobb. Tegnap kaptam egy olyan hozzászólást, miszerint, idézem: azért néha te is bevalhatnád a hibáid..nem vagy te isten és nem vagy felsöbbrendü… ” Ühüm… gondoltam magamban, na erre se jó ötlet most válaszolnom.  Persze ilyen hozzászólásnál saját nevét nem meri felvállalni, névtelenül ír, mások nevét azt persze szépen ki lehet teregetni, na mindegy. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy a bejegyzések 90%-a a saját hibáimat mutatja be, hogy ti esetleg ezeket hallva okuljatok belőle, és másként csináljátok, ne essetek bele ezekbe a hibákba. És ahogyan az erre érkező válasz is mondja, amit itt szeretnék megköszönni annak a két személynek, aki kiállt mellettem, hogy minden ember hibázik, én is, de még mennyire, és soha nem éreztem magam felsőbbrendűnek, sőt, aki ismer, az tudja hogy eléggé önbizalom hiányos vagyok, csak próbálok tanácsot adni, de ezeket a tanácsokat is úgy adom, hogy ne érezze senki úgy, hogy osztom az észt, hanem a saját véleményemet, érzéseimet, tapasztalataimat leírva próbálok egy kis véleményt alkotni a körülöttem lévő világról a saját szemszögemből és a magam enyhén szarkasztikus stílusában. Az meg megint csak igaz, hogy nem vagyok Isten, hiszen csak egy Isten van, és hozzá nem fogható senki és semmi. Ja igen, és miután valaki megkérdezte tőle, miért gondolja, hogy én felsőbbrendű vagyok, erre az volt a válasz, “mert valaki ezt mondta neki”. Hát ehhez már tényleg jó, hogy ülő pozícióban olvastam, mert megingott volna a talaj a lábam alatt és megfelelő vérmérsékletre volt szükségem, hogy erre hidegvérrel, tiszta fejjel reagáljak. Abból, hogy valaki azt mondta, nem lehet megismerni senkit, erre nem lehet építeni, ebből nem lehet véleményt alkotni és pláne nincs jogod egy ilyenből ilyen sértéssel illetni engem, mert úgy gondolom, én sem bántottalak téged, sem senki mást.
És végül de nem utolsó sorban, amikor valaki felhozza, hogy a csoportban így meg úgy. A csoportom, bármennyire is most olyan állapotban vagyok, hogy nem tudom vezetni azt, számomra szent és sérthetetlen, mint az Isten nevét hiába ne vegyed! parancs, nálam is van egy ilyen, a csoportról nem beszélünk egy nyilvános oldalon, és nem itt kell kitárgyalni a benne zajló dolgokat. A csoportért a végsőkig ki fogok tartani és kiállok érte.
Röviden így befejezésül a kisregényem végére, ha bárki úgy érzi, hogy megsértettem vele a személyiségi jogát, szóljon, saját nevét feltüntetve, de nyilvánosan, nyomatékosan megkérek mindenkit, hogy mások nevét ne említse. Ha nagyon ég a vágytól és kíváncsi, akkor írjon privát üzenetet, és megbeszéljük. Ennyi.
Címkék:

2013 február 18. | Szerző:

38. Bejegyzés

Egy hideg nap

Február közepén, túl a híres nevezetes Valentin napon, alias a szerelmesek napján, amikor fiú s lány gerlepárként szabadon turbékolhat, még mindig fagyos az időjárás. Reggel iskolába menet, mikor látom ébredezni a várost, ahol mindenki rohan, ki iskolába, ki munkába, vagy a szülők rohannak csemetéikkel a megfelelő intézménybe, és persze mindenki közvetlenül az iskola/óvoda kapujában akarja kirakni gyermekét, vagy mondhatnám úgy is, kidobni, mindegy, csak minél gyorsabban legyünk túl rajta, és már suhanunk is tovább, hogy minél előbb a végére járjunk napi teendőinket tartalmazó zsúfolt kis listánknak. 
Az emberi kapcsolatok is nagyon könnyen fagyossá válhatnak ha nem vigyázunk. Észre sem vesszük és eltávolodunk egymástól. Ha valaki megkérdezi mi történt, csak ennyit mondunk: “nem tudom.” Persze ilyenkor legkönnyebb csendben elsétálni a másik mellett, annak ellenére, hogy nap mint nap találkoztok, mégsem veszi egyikőtök sem a bátorságot, hogy kezdeményezzen. Hiszen úgy gondoljuk, ha nem veszünk tudomást a problémáról, akkor nincs probléma. Pedig ez nem így van. Sőt, a feszültség egyre jobban nőhet a két ember között, ami nem csupán eltávolodáshoz, hanem elidegenedéshez, majd utálathoz, haraghoz vezethet, és ha a végén valaki rákérdez, nem fogjuk tudni megmondani az okát, visszafordítani a folyamatot pedig szinte lehetetlen.
A mindennapokban is számtalan ilyennel találkozhatunk, amikor oka híján elidegenedünk egyénektől. Lehet, hogy egy értékes ember van az orrunk előtt, de a rohanó világban nem vesszük észre őt. Csak rohanunk manapság, a munkába, iskolába, otthon is rohanunk hogy időben készen legyen az ebéd, ki legyen takarítva, mosva, vasalva stb., és nincs időnk megállni egy pillanatra, és leülni egy illatozó kávé vagy tea mellé, és legalább egy fél órára kikapcsolni, és elbeszélgetni azokkal az emberekkel akik fontosak nekünk, így eltávolodunk egymástól, majd belekeveredünk ebbe a mókus kerékbe, amiből nem tudnunk kiszakadni, és pár év múlva ott tartunk, hogy nincs senkink, akivel meg tudnánk beszélni az aznapi pletykákat, akinek kiönthetjük a szívünket, vagy csak simán akivel meg lehet inni egy gőzölgő feketét. 
Ne felejtsünk el megállni minden nap egy pillanatra, és ápolni a baráti kapcsolatokat, még ha nem is sok idő, egy röpke fél óra mindenkinek az időbeosztásába bekalkulálható, akár egy telefon erejére is, ha valós találkozásra nincs kapacitásunk. Az élet apró örömei közé az emberi kapcsolatok is beletartoznak, melyeket ugyanúgy meg kell becsülnünk. 
“Pénzzel és tárgyakkal (…) nem lehet megváltani azt az időt, amit két ember adhat egymásnak az életéből.” – Popper Péter
Címkék:

Bemutatkozás

Üdvözöllek kedves olvasó! Örömmel fogadom, hogy olvasod a blogom, hiszen ha nem tennéd, nem olvasnád most ezt a bemutatkozást, ezért ezt had köszönjem meg most Neked! 2012. 09. 17-én kezdtem el blogot írni, egy számomra nagyon fontos témáról, mellyel szerintem az emberek nem foglalkoznak eleget, ez pedig nem más, mint a tinédzserkori krízis problémák. Ezekre a helyzetekre szeretném felhívni a figyelmet, hogy elkerüljük a depresszió, az öncsonkítás vagy ne adj' Isten az öngyilkosság felmerülőben lévő gondolatát. Az írásaim úgy szólnak fiataloknak, mint ahogyan időseknek is, akik gyereket nevelnek. Ezen témán kívül írásaimban olykor szarkasztikus stílusban kritizálom a világot, és szabad véleményt alkotok egyes élethelyzetekről. Jó olvasást kívánok, kritikákat mindig is elfogadtam, ezután is várni fogom őket.

Legutóbbi hozzászólások

Kategória

Látogatottság

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!