2013 február 18. | Szerző: Juhász Luca |
38. Bejegyzés
Egy hideg nap
Február közepén, túl a híres nevezetes Valentin napon, alias a szerelmesek napján, amikor fiú s lány gerlepárként szabadon turbékolhat, még mindig fagyos az időjárás. Reggel iskolába menet, mikor látom ébredezni a várost, ahol mindenki rohan, ki iskolába, ki munkába, vagy a szülők rohannak csemetéikkel a megfelelő intézménybe, és persze mindenki közvetlenül az iskola/óvoda kapujában akarja kirakni gyermekét, vagy mondhatnám úgy is, kidobni, mindegy, csak minél gyorsabban legyünk túl rajta, és már suhanunk is tovább, hogy minél előbb a végére járjunk napi teendőinket tartalmazó zsúfolt kis listánknak. Az emberi kapcsolatok is nagyon könnyen fagyossá válhatnak ha nem vigyázunk. Észre sem vesszük és eltávolodunk egymástól. Ha valaki megkérdezi mi történt, csak ennyit mondunk: “nem tudom.” Persze ilyenkor legkönnyebb csendben elsétálni a másik mellett, annak ellenére, hogy nap mint nap találkoztok, mégsem veszi egyikőtök sem a bátorságot, hogy kezdeményezzen. Hiszen úgy gondoljuk, ha nem veszünk tudomást a problémáról, akkor nincs probléma. Pedig ez nem így van. Sőt, a feszültség egyre jobban nőhet a két ember között, ami nem csupán eltávolodáshoz, hanem elidegenedéshez, majd utálathoz, haraghoz vezethet, és ha a végén valaki rákérdez, nem fogjuk tudni megmondani az okát, visszafordítani a folyamatot pedig szinte lehetetlen.
A mindennapokban is számtalan ilyennel találkozhatunk, amikor oka híján elidegenedünk egyénektől. Lehet, hogy egy értékes ember van az orrunk előtt, de a rohanó világban nem vesszük észre őt. Csak rohanunk manapság, a munkába, iskolába, otthon is rohanunk hogy időben készen legyen az ebéd, ki legyen takarítva, mosva, vasalva stb., és nincs időnk megállni egy pillanatra, és leülni egy illatozó kávé vagy tea mellé, és legalább egy fél órára kikapcsolni, és elbeszélgetni azokkal az emberekkel akik fontosak nekünk, így eltávolodunk egymástól, majd belekeveredünk ebbe a mókus kerékbe, amiből nem tudnunk kiszakadni, és pár év múlva ott tartunk, hogy nincs senkink, akivel meg tudnánk beszélni az aznapi pletykákat, akinek kiönthetjük a szívünket, vagy csak simán akivel meg lehet inni egy gőzölgő feketét. Ne felejtsünk el megállni minden nap egy pillanatra, és ápolni a baráti kapcsolatokat, még ha nem is sok idő, egy röpke fél óra mindenkinek az időbeosztásába bekalkulálható, akár egy telefon erejére is, ha valós találkozásra nincs kapacitásunk. Az élet apró örömei közé az emberi kapcsolatok is beletartoznak, melyeket ugyanúgy meg kell becsülnünk.
“Pénzzel és tárgyakkal (…) nem lehet megváltani azt az időt, amit két ember adhat egymásnak az életéből.” – Popper Péter
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Nem tudom miről beszélsz. Akiről írtam, azzal nem veszekedtem soha, sőt, mint írtam, csak elidegenedtünk egymástól. És pont arról írok benne, hogy oka híján távolodunk el személyektől, szóval nem tudom hogy kire és kivel való veszekedésemre gondolsz.
milyen szomorú,hogy erre ennyi veszekedés után jöttél rá…