2013 március 6. | Szerző: Juhász Luca |
41. Bejegyzés
Azok a bizonyos “érzelmi kapások”
Életünk során sok ember vesz körül bennünket. Ezeket az embereket megpróbáljuk megismerni és főként kiismerni, mennyire számíthatunk rájuk a bajban, a jóban, vagy csak úgy, a mindennapokban. Ez az idő változó lehet. Vannak akiket gyorsan kiismerünk, hisz hamar kimutatják a foga fehérjüket, másokat hosszú hónapok vagy évek után ismerünk ki igazán. Vannak azonban olyanok, akiket pár hónapja ismerünk, és már várjuk a jól megszokott pofonokat, vagy hogy csalódjunk bennük, vagy hogy mikor tesznek valami negatívat ellenünk, és aztán… nem lesz ilyen. Telnek a napok, múlnak a hónapok, a barátság egyre mélyül, és te még mindig tartasz attól, hogy mikor fog megbántani, és aztán rájössz, hogy még soha életedben nem volt ilyen “tartós kapcsolatod” senkivel, akivel nem veszekedtél volna, vagy aki ne bántott volna meg legalább egyszer kapcsolatotok során. Ez egy furcsa érzés, be kell valljam. Nem csak adsz, hanem kapsz is. És dőzsölök az érzelmekben és a “kapásokban”, mert annyi mindent kapok, hogy úgy érzem soha nem tudom meghálálni ezt. Nem hiába mondják azt az ember fiának, hogy jól gondoljuk meg kiért mit teszünk meg. Nem mindenki érdemli meg, hogy kimosd a ruháit, beszárítsd majd gyönyörűen összehajtogatva hazavidd neki; hogy sütit rejts el meglepetésként a hűtőjébe; hogy pizzát süss neki; hogy reggelit vigyen ha elfelejtesz magadnak csinálni; hogy minden reggel kávéval várjon az iskolakapuban; hogy egy órát várjon a budi padlóján ülve, zenét hallgatva és lemaradjon a buliról amíg te az egyik fülkében szenvedsz a Jagermeister és a vodka-narancs okozta kellemetlenségektől; hogy szállást adj neki, ha bajban van; hogy saját idődet feláldozva segíts neki a tanulásban, hogy jobb legyen az átlaga, és még sorolhatnám, kimeríthetetlen a listámat. Nem minden ember érdemli ki ezeket, de van olyan, aki(k)ért ezt megteszed. Akiktől nem sajnálod, és akikre nem tudsz haragudni, mert amennyit elvesznek tőled, azt duplán, sőt triplán visszaadják. Aki tudod, hogy még az egy napos kórházi bennfekvésed alatt is meg fog látogatni, és már előre csalódott, mikor közlöd vele, hogy nem kell ápolnia a műtét után. Mert ő tiszta szívéből szeretett volna megtenni érted ennyit. És persze fontos tulajdonság még, hogy elfogad olyannak, amilyen vagy, egy naiv, “kötött pulcsis”, dilis lányként, aki sokszor nem tudja befogni, és csak mondja, mondja, mondja a magáét szüntelen, de ő szívesen, érdeklődve végighallgat, ha nem tud rá tanácsot adni, akkor pedig csöndben tartja a vállát, amin kisírhatod magad.
Akiért képes vagy megtenni ezeket a dolgokat, és aki ugyanúgy visszafelé is megteszi ezeket, önzetlenül, és nem azért, mert “így illik”, hanem mert tényleg így szeretné, azt nevezzük IGAZ BARÁTNAK.
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
<3<3