2012 szeptember 21. | Szerző: Juhász Luca |
4. Bejegyzés
“Nagyon sok családban csak akkor engedik meg az érzések kifejezését, ha azok jogosak, nem jelenhetnek meg egyszerűen csak azért, mert ‘vannak’.“- írja Virginia Satir egyik könyvében, és ez az amiről én is beszéltem eddig, nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen egy családban sem, hiszem mint már írtam, nincs két olyan ember akinek ugyanolyan érzései lennének. Nem mondhatjuk azt másnak, hogy “nem érezhetsz ilyet” . Miért nem? Ki határolhatja nekünk azt, hogy mit érezhetünk és mit nem? Senki. Az énünk csak akkor tud fejlődni, ha a szabályaink azt mondják, bármilyen érzéseink is vannak, azok emberiek. És ez így is van jól. Az ember születésétől fogva tapasztalgat különböző érzéseket, legyen az a szomorúság, vagy a boldogság, félelem, fájdalom, düh stb, és ezek mind csak vannak, és hiszek abban, hogy minden ilyen dologról lehet beszélni, és meg lehet érteni őket. Ha nem beszélünk érzelmeinkről, hanem magunkba folytjuk, akkor előbb utóbb összegyűlnek a rossz érzések, mert azt gondoljuk tilos beszélni róluk mások előtt, mert azok tabu témák. Pedig ez nem így van. Ezek az érzelem elnyomások miatt a test állandó feszültségben van, mely később pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezet, és ezeket a jeleket mindenki látja. Sokan azt gondolják, hogy amiről nem beszélünk az nem is létezik, hát ez nem így van, mindenki lát, hall, (jó esetben) és érzékeli a környezetében zajló történéseket. Megérezzük, ha valaki ideges a környezetünkben, még ha azt nem is mutatja, igaz? Így van ez mással is. Hiába mondják a szülők, hogy nem beszélünk a gyereknek erről, azért, hogy megvédjük őt, ez nem így működik. Ezzel csak arra tanítanánk őt, hogy a felnőtt világ veszélyes, és ő nem elég méltó rá. Így csak olyan, mintha a felnőtt lét, és gyerek lét között egy hatalmas szakadék lenne, amit a gyereknek kell áthidalnia, hogy elérje a felnőttséget, de ehhez az áthidaláshoz segítségre van szüksége, amit a szüleitől vár, de ha nem kapja meg ezeket a támpontokat, akkor nem tud egyenes hidat kiépíteni a felnőtté váláshoz vezető útra, így könnyen megeshet, hogy a híd összeomlik alatta és a szakadékba esik.
Ezért lenne nagyon fontos beszélnünk a családban a gondjainkról, és merni kérdezni a szülőket, hiszen a család az ember számára az elsődleges intézményrendszer amelyben nevelkedik, és ahonnan fel tud készülni a későbbi életre.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: