Történt egy számomra felháborító eset a környezetemben, melynek szeretnék hangot adni, és újra elővenni szarkasztikus stílusom.
A történet röviden annyi, hogy míg a papbácsi a Karácsonyi misén, arról prédikál, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe, és minden családot megáld, aki adott valamit, aki segített, aki díszített. Akinek esetleg nem volt miből adjon az egyháznak, mert épp kenyeret vett a családjának, azok valahogy kimaradtak az áldásból. Ide tartozunk mi is. Mi se nem takarítottuk a templomot, se nem vittünk virágot, se nem vittünk banános csokit a gyerekeknek, így nekünk nem is jár a Jóisten áldásából… Szóval ott tartottam, hogy elvileg ez az ünnep az elfogadás, megbocsátás, szeretet ünnepe, és a tiszteleté, a felebarátunk iránt tanúsított tiszteleté és szereteté. Akkor mégis, kérdem én, hogy van az, hogy a pap, nem temet el valakit, azért, mert a szociális helyzetű ember nem fizette be a hitközség adót??? Pláne Karácsony előtti időszakban, mégis hogy enged meg magának ilyet egy olyan ember, aki elvileg Isten szolgája? Nem akarok belemenni a vallásba vagy a Bibliába, de az ilyen ember ne prédikáljon nekem a szeretetről, ha ennyi emberség nincs benne felebarátja iránt, hogy megadja neki a végtiszteletet. Régen sem volt hitközség adó, mégis megérdemelt annyit a nyomorult két lábon járó, hogy a pap egy imát elmondjon érte. Milyen világban élünk, ha már az elmúlás is a pénzről szól? Ha Isten szolgái aszerint cselekednek, hogy ki mennyit fizet? Elvileg nekik nem erről szól a munkájuk. Hanem, hogy felkarolják a rászorulókat, és lelki menedéket nyújtson a nincsteleneknek. Elvileg Isten házába bármikor be lehet térni, ha az embernek szüksége van egy kis lelki megnyugvásra, de már azt sem tartom kizártnak, hogy hamarosan oda is belépőt fognak szedni.
Lehet, hogy máshol is van ilyen, nem tudom, nálunk ez nem az első ilyen eset, és felteszem, nem is az utolsó. Lehet, hogy nem szép ezt a nyilvánosság elé tárni, de szerény véleményem szerint az még csúnyább, amiről a történet szólt…
Vajon egyedül vagyok a gondolattal, miszerint a hálaadási szentmisének nem arról kellene szóljon, hogy név szerint felolvassuk, ki mit és mennyit adományozott vagy segített? Az esti híradóban aztán megbizonyosodtam, hogy nem, nem vagyok ezzel egyedül. Bejátszásokat mutattak a többi ország ünnepi szent beszédeiről. Mindenhol a békéről és az odaadásról hangoztak szebbnél szebb gondolatok. Zárásként pedig engedjék meg nekem, hogy idézzek az egyik szónoklatból, mely megmaradt bennem: “A Karácsony a szeretetről szól, nem pedig az arctalan adakozásról.” Adja Isten, hogy következő évben, ne a betegségekre kelljen elköltenünk a pénzünk javát, és én is tudjak vinni egy doboz “banán-csokit” a gyerekeknek, én csak egy áldást kérnék cserébe, és azt, hogy ne olvassák be a nevemet.