Kellemes ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!
2013 december 26. | Szerző: Juhász Luca
Juhász Gyula:
Karácsonyi köszöntés
“Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.”
Elvárások
2013 december 12. | Szerző: Juhász Luca
Életünk során sok helyen kell elvárásokkal szembenéznünk. A munkahelyen, a párkapcsolatokban, a baráti társaságban. Elvárásaink vannak másokkal szemben, és a többieknek is vannak velünk szemben. Elvárjuk, hogy kiálljanak mellettünk, hogy megbízzanak bennünk, hogy tiszteljenek bennünket. Elvárjuk, hogy megmondják az őszinte véleményüket. Elvárjuk, hogy meglátogassanak, ha betegek vagyunk, és még sok mást. Mi pedig megpróbálunk ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Hogy szeressenek bennünket és ne veszítsük el ezeket a személyeket. Mert fontosak a számunkra annyira, hogy megfeleljünk az elvárásaiknak. De mi van akkor, ha hiába várunk el valamit, a másik fél nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni? Akkor csak csalódás ér bennünket. Így, hogy egy kedves barátomat idézzem, ha olyantól várunk el valamit, aki nem tudja azt teljesíteni, akkor az egy potenciálisan bukó helyzet lesz. És igaza van. Valójában miért van az, hogy elvárásokkal élünk mások felé, sokszor olyanokkal, amiknek magunk sem tudunk megfelelni? És miért van az, hogy görcsösen meg akarunk felelni valakinek? Hogy az elfogadjon. Hiszen ha valaki szeret, tisztel, megbecsül, annak elvileg olyannak kellene elfogadjon téged, amilyen valójában vagy. És nem kellene szükségét érezd, hogy mindenáron megfelelj neki, akár úgy is, hogy ezzel 180 °-ban megváltoztatod saját magad. A barátok azért lettek a barátaid, mert megkedveltek téged olyannak, amilyen vagy. Nem kellene minden áron azt lesni, hogy miként változz a kedvükért. A szüleid pedig azok akik felneveltek, és akik által vagy olyan amilyen, így az ő kedvükért felesleges változnod, mert úgyis szeretni fognak. A szerelem pedig egy más téma. Úgy is mondhatnám egy más világ. Rajtunk áll, hogy mi az az elvárás, amit hajlandóak vagyunk teljesíteni, amit meglépünk a másik felé, és mi az, amiben engedünk. Hiszen mindenki más. Nem várhatjuk el mindenkitől ugyanazt. Minden ember felé változnak az igényeink és elvárásaink. Az egyiktől többet várunk, a másiktól kevesebbel is beérjük.
Szóval érdekes kérdés az elvárás, mint olyan. Ha tetszik, ha nem, ott vannak körülöttünk. A főnök elvárja a jó munkát, a tanár elvárja a tudást, a feleség elvárja, hogy a férje ne feledkezzen meg az évfordulójukról, a férj elvárja a meleg vacsorát, elvárjuk, hogy a barátaink mindig mellettünk legyenek. És akármennyire nem szimpatikus ez a szituáció, valahol mégis megtalálnak bennünket azok a bizonyos elvárások. Csak az nem mindegy, hogy kitől, mit és milyen áron várunk el.
Sosincs késő
2013 december 5. | Szerző: Juhász Luca
Az ember álmodik. Álmodunk a bennünk zajló érzelmekről és ki nem mondott indulatokról. Álmainkban megjelennek elfojtott gondolataink. Az is, amire vágyunk, és az is, amitől félünk. Ilyenkor újra és újra lejátszódnak bennünk az átélt események. Próbáljuk minél több szemszögből megvizsgálni azokat. Mit rontottunk el, mit kellene legközelebb másként.
Napközben pedig álmodozik az ember. Szerencséről, boldogságról, az “igaziról”, hogy vajon mikor jön el értünk, egy szép gyűrűről vagy a nagymama konyhájából kikerülő, igazi házi fánkról. Vannak persze olyanok, akiknek mindenük megvan, így az álmodozás nem hosszú életidejű számukra, hiszen amit ma kigondolnak, holnapra már be is szerzik. Nem kell nekik hosszú éveken keresztül fájdítani a szívüket egy egy álomképpel, nem kell megerőltetniük magukat a döntés súlyától, hiszen könnyen megszerzik azt, amire vágynak. A többség azonban nem így van ezzel. Álmodozunk egy jobb jövőről, egy elérhető vágyról, és az utolsó milliméteréig kapaszkodunk ebbe az álomképbe. Ezek az álomképek tartják bennünk sokszor a reményt, és inkább nem is beszélünk róluk, nehogy valaki kiszúrja a rózsaszín buborékot a fejünk felett. Van egy mondás a pszichológiában, mi szerint “jobb reménykedve utazni, mint megérkezni”. Ez rám is nagyon igaz. Sokszor félek attól, mi vár rám a végállomáson. Mi lesz, ha megérkezek, és nem fog tetszeni, amit látok és már nem lesz lehetőségem irányt változtatni. Így sokkal jobban érzem magam az úton, amíg legalább az utolsó halvány reménysugara is megvan annak, amit szeretnék. Addig el tudom hinni, hogy jó lesz, hogy szebb lesz, vagy, hogy még egyáltalán lesz. Ettől sokkal nyugodtabb, és harmonikusabban tudom élni az életem. Történjék bármi, az álmaim itt vannak velem. Félek őket elmondani, mert akkor valaki úgyis kilukasztja a buborékomat, és akkor elvesztem. Akkor zuhanok a mélybe. Persze ezt nem szabad hagyni. Ezért kell legyen sok sok sok lufink, buborékunk, amik akkor is megtartanak bennünket, ha esetleg egyet-kettőt ki is lyukasztanak.
Sosincs késő új buborékot fújni magunknak, amibe új álmokat pakolhatunk. Most is keress egyet magadnak, ki tudja, lehet az lesz az az egy, ami megment a zuhanástól.
Az ünnepek
2013 december 26. | Szerző: Juhász Luca
Ismét eljött a Karácsony. Az év számomra legszebb ünnepe. Imádom a Karácsonyt. És nem azért, mert várom az ajándékokat, vagy mert ekkor van a születésnapom. Nem is kapok mindig ajándékot, számomra elég az, ha egészséget és békességet hoz a Jézuska. És ezt most is megkaptam. Ezért csak hálás lehetek Neki. Számomra nem az ajándékozásról szól ez az ünnep. Nem a felhajtásról és a rohanásról, hogy kinek mit vegyek, gyorsan vásároljunk be stb… Nekem ez az ünnep arról szól, hogy együtt a család, és végre, erre a 3 napra elfeledkezhetünk a problémákról. Elfeledkezhetünk a befizetetlen számlákról, a tartozásokról, a hétköznapokban felmerülő problémákról. Csak egymásra figyelhetünk, együtt kidekorálhatjuk a lakást, megfőzzük a halacskát, jókat nevetünk a cicák lustaságán, amint azt sem tudják hogy fetrengjenek a meleg padlón, a télies bundájukban. Visszaidézzük a régmúlt időket, mikor kicsi voltam, milyen csomagokat találtam a fa alatt, milyen meglepetésekben volt részem. Mert volt, nem is kevés. A szüleim mindent megadtak nekem, amire csak vágytam, és ami erejükből telt. Barbie házat, babakocsit, sírós babát… És később is, mindig figyeltek arra, hogy meglepetést szerezzenek nekem, hiszen imádom a meglepiket. Még akkor is, amikor tudtam, hogy a másnapi kenyérre sem telik, akkor is megkaptam meglepetésként, becsomagolva amire szükségem volt. Mindezekért csak hálával tartozom a családomnak, és a Jóistennek is, hogy ebbe a családba hozott engem. Nem voltam elkényeztetve, nem kértem soha semmit. Mindig tudták, hogy mi az, amire vágyom. És igen, most is kaptam valamit Karácsonyra, bár én azóta is tiltakozom, hogy nem Karácsonyra, hanem a szülinapomra, hiszen Karácsonyra elég, ha az egészségemet megkaptam.
Sajnos nagyon sok gyermek nem részesülhet csillogó ajándékokban ezen az ünnepen, sőt, semmilyen ünnepen. Mert nem adatik meg neki. És a piciknek nem lehet elmagyarázni, hogy oké, hogy a szeretetről szól ez az ünnep, és a családról, de ha mindenhol az ajándékdobozok tömkelegét látják, akkor nehéz nekik elmagyarázni, hogy ők miért csak egy kézzel foghatatlan dolgot kaptak. Kicsit gondoljunk rájuk is, mielőtt hisztirohamba törünk ki, amiért nem kaptuk meg a legújabb iPod-ot, amit láttunk a tévében. Ezért ha van a közelünkbe olyan, akinek tudjuk, hogy nem lehetett igazi Karácsonya, nézzünk szét otthon, már nem használt játékokat, kinőtt ruhákat, és egy kicsit próbáljunk meg mi is adni, hogy másnak is boldog lehessen ez az ünnep.
Még egyszer kívánok mindenkinek áldott, békés Karácsonyt!
Oldal ajánlása emailben
X