Írni… de miről?
2013 november 7. | Szerző: Juhász Luca
Amióta elkezdtem blogolni, talán most vagyok először ilyen szintű alkotói válságban. Szeretnék írni, ez már a harmadik próbálkozásom a héten, de valahogy sosem jön össze az igazi. Aztán elkezdtem gondolkodni, vajon miért? Foghatjuk arra, hogy november van, vagyis közeledünk a 2013-as év végéhez, ismét elhagyunk magunk mögött egy évet. Foghatnám a rossz őszi időjárásra is, de mivel már-már tavaszias időnk van, csak hogy nem rügyeznek a fák, csak a lábunk alatt harsogó avar emlékeztet bennünket arra, hogy ősz van, no meg a hipermarketek polcain a mikulás csokoládék. Mert hogy november első hetében már tényleg szükség is van kirakni a karácsonyi díszeket… Az ősz igazából számomra az elmúlást jelenti. A nagy művészek, írók, költők műveiben ezt a téllel szokták kifejezni, de mivel nekem télen van a születésnapom, és a kis Jézuskának is, így nekem a tél az újjászületés előtti szakasz, de semmiképp sem az elmúlásé. Ősszel hullanak a levelek, és kezdődik az iskola. Belekerülünk a szürke hétköznapokba, a tanulás és vizsgaidőszak monoton fáradalmába. Minden napunk ugyanolyan. Felkelsz, suliba mész, hazaérsz, tanulsz, vagy egyéb tevékenységet csinálsz, majd a nap végén befekszel a pihe puha ágyikóba, beindítasz egy filmet, amin 5 perc után elalszol, mert hulla fáradt a vagy a… mitől is? A semmittevéstől… Mert igazából semmi megerőltetőt nem csinálunk egész nap, mint az imént felsoroltakat, mégis az ember belefárad abba, hogy az esőn és a beázott cipőkön kívül semmi sem történik.
Mit tegyünk hát mégis ezekben az időkben, hogy kikerüljünk a mókuskerékből? Először is együnk sok sok vitamint, friss gyümölcsöket és zöldségeket, hogy legalább ne betegen, lázasan unatkozzunk. Másodszor, öltözzünk fel, és menjünk társaságba. Még mindig szép az idő, az időnkénti esőzéseket és az egyre jobban hűlő hőmérsékletet leszámítva, ma is szikrázó napsütésben ültünk a déli előadáson. Szóval hajrá! Törjük át a köröttünk kialakult búrát, ami magába fojtani készül bennünket, ne punnyadjunk, inkább nézzünk szét a lehetőségek tárházában. Én indulok, és Te?
Emlékek
2013 november 18. | Szerző: Juhász Luca
“És mert emlékezés, nem is fáj talán. Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép.” /Wass Albert/
Az emlékeink azok a dolgok, amiket soha senki nem vehet el tőlünk. Végig kísérik életünket. Legyenek azok szép vagy rossz emlékek, a részünket képezik. Igazából bennünket alkotnak. Időnként előtörnek bennünk, minek következtében egy egy halvány mosoly ül ki az arcunkra. Eszünkbe jutnak ezek a pillanatok a villamoson ülve, egy fárasztó nap után hazafelé menve, vagy csak úgy a semmiből. Ezeket nevezzük a “régi szép időknek”.
És mi az igazán szép emlék? Ami akkor történt, amikor az akartam lenni, ami most vagyok. Amikor ezen az emléken akkor még sírtunk, most visszagondolva pedig milyen jó érzés fog el, és csak nevetsz rajta. Ezt is túléltük. Lesz ez még így se, szokták mondani. És milyen igaz. Minden nap valami újra ébredünk. Lehet nem valami világrengető újra, de egy kis újdonság is út ahhoz, hogy elérjük a ránk váró változást. A kitűzött célt. És ezen az úton végighaladva szerezzük az emlékeket. Az emlékek azok, amik biztosítanak bennünket arról, hogy jól csináltuk amit csináltunk. A tipikus “szép volt, jó volt, ennyi volt” élmény. Ha pedig tudsz rajta nevetni, akkor az az igazi élmény.
A rossz emlékek tanulságot nyújtanak számunkra. Mindegyik emlékképből tanulhatunk valamit. Bármikor visszanézhetjük, kielemezhetjük magunkban, mit csináltunk jól és mit rosszul. Legközelebb mit kellene máshogy. És ez nagyon fontos, hogy a legközelebbi eseményre koncentráljunk. Ne próbáljuk meg a múlt hibáin lovagolva megváltoztatni azt, hiszen az időutazást még nem találták fel. Ezért a múlt hibáiból tanulva a jövőre koncentrálva használjuk fel a tanulságot. Soha ne bánt a múltad. Minden okkal történik, és ha valami rosszul sült el, annak is megvan az oka. És különben is, milyen unalmasak lennének a hétköznapjaink, ha minden olyan simán és egyszerűen történne? Semmi izgalom nem lenne. Ennek érdekében szükségünk van negatív élményekre is. Ha jól használjuk fel őket, segítenek az előre jutásunkban.
Sokan azzal vesztegetik az idejüket, hogy olyan dolgokra emlékeznek, amik nem jöttek össze nekik. Nem jutottunk el a koncertre, nem vehettük meg a házat, nem mentem át egy vizsgán… stb. sokkal inkább arra kellene gondolnunk amik megtörténtek, ami összejött és ami sikerült. Ebből táplálkozzunk, ebből gyűjtsünk erőt a nehéz napokon. Amikor a gyerekem először mondta ki az “anya” szót, amikor megkaptam az első átmenő jegyet a vizsgaidőszakban, amikor a kezembe vehettem a diplomám, amikor a haverokkal elmentünk megnézni a Dumaszínházat. Ahova eljutottam. Amikor nehéz és fáradságos készülődés után elismerik a munkád. Vagy csak az a pillanat mikor egy unalmas fáradt lehangoló reggelen rád mosolyognak az utcán. Az ilyen, és ehhez hasonló élmények azok amik hátulról löknek bennünket előre, a célunk felé.
“Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom.” /Az időgép c. film/
Oldal ajánlása emailben
X