Luca Mami Tanácsai
Világnézetek, vélemények és tanácsok

2013 február 25. | Szerző:

39. Bejegyzés

Az értelem magaslatán

Mindig érdeklődéssel, és örömmel fogadom a hozzászólásokat a bejegyzéseimhez, mert tükröt nyújtanak nekem, segítenek abban, hogy mit csináljak másként, és mi az amit jól csinálok, miről szeretnek olvasni az olvasóim. Viszont vannak olykor érdekes kommentek, amikre általában azért nem válaszolok rögtön, mert kell egy nap, hogy átfogalmazzam a válaszomat, és nyomdafestéket tűrő formába rázzam, hogy ne tűnjek túl alpárinak. 
Szóval. Most úgy gondoltam felhívom minden kedves olvasóm figyelmét pár olyan dologra, amiért haragszom a hozzászólásokban. 
Először is, nem hiába nem írok neveket a bejegyzésekben. Az elmúlt hetekben írtam pár elgondolkodtató bejegyzést, akik ismernek esetleg gondolhatják, hogy ki(k)ről van szó benne, de nem feltétlenül tudhatják. Nem kell mindenben mögöttes tartalmat keresni, és mielőtt meggyanúsítanál engem, vagy leírnád az általad gondolt személy nevét, előtte gondoljátok már át, hogy valószínűleg nem hiába nincs ott se egy monogram, se nemre utaló jegy se semmilyen olyan utalás, amiből felismerhető lenne valaki. Azért nem írom úgy, mert nem vagyok olyan szemét, hogy kiteregessem a másik emberrel való kapcsolatomat, viszonyomat, és a másik ember kilétét, másrészt személyiségi jogokat is tiszteletben szeretném tartani ezzel. Viszont ha valaki akár hozzászólásban is, és ha nem is találta el, mert pont nem arról az illetőről van szó a bejegyzésben, feltárja ezeket a neveket, az már személyeskedésnek számít, és ekkor akik esetleg mellettem állnak, nekitámadhatnak az adott személy(ek)nek, holott lehet hogy semmi közük nincs az adott témához. Ezekkel a történetekkel nem másokat akarok kibeszélni, vagy netán ítélkezni felettük, hiszen “nem vagyok Isten, sem felsőbbrendű lény”. hanem a saját érzéseimet próbálom feltárni, és papírra vetni. (jelen esetben blogra, mert a papír kiment a divatból. 🙂 ) Ha esetleg úgy érzitek, hogy bárkit megsértettem valamivel, akkor tessék kérem, meg van adva egy e-mail cím, vagy facebook-on is mindenki megtalál, ott négyszemközt megvitatjuk az adott problémát, ide pedig csak és kizárólag a SAJÁT NEVED feltüntetésével írj, másokat pedig hagyjunk ki a játékból. Mert ezzel, nem én leszek a sz*r szemétláda, hanem pont az a személy, aki védelmére szeretné venni a delikvenseket, csak odáig nem jut el a gondolkodásuk, hogy pont ezzel a lépéssel húzza őket még rosszabb helyzetbe. Mert ha nem említ név szerint embereket, akkor figyelmen kívül marad az egész, és mindenkinek titokban marad a kiléte.
A másik dolog az az, hogy sokszor vagy elfogultan olvassátok a cikkeket, vagy én nem tudom, de nem szűritek le a lényeget belőle. A múltkori “rajongói öngyilkosságról és öncsonkításról” szóló bejegyzéseim alá is az adott rajongótáborból kaptam negatív kritikát, hogy ő is XY rajongó és nem csinál ilyet, ne legyek elfogult. Egy szóval nem mondtam hogy mindegyik rajongó ilyen, azt meg főleg nem, hogy mindegyik XY rajongó ennyire fanatikus. Egyáltalán nem is az adott sztárról volt szó, jobb lett volna ha ki sem írom a nevét, és nem is a rajongói bázisát bántottam, hanem megpróbáltam felhívni a figyelmet egy olyan problémára, hogy egyesek (NEM MINDENKI), túlzottam rajonganak bizonyos személyekhez, és saját magukat bántják e miatt, és ez a szörnyű. És még egyszer hangsúlyoznám, NEM ADOTT RAJONGÓI BÁZISRÓL BESZÉLEK, CSAK ADOTT SZITUÁCIÓRÓL. 
Ja igen, és a legjobb. Tegnap kaptam egy olyan hozzászólást, miszerint, idézem: “azért néha te is bevalhatnád a hibáid..nem vagy te isten és nem vagy felsöbbrendü… ” Ühüm… gondoltam magamban, na erre se jó ötlet most válaszolnom.  Persze ilyen hozzászólásnál saját nevét nem meri felvállalni, névtelenül ír, mások nevét azt persze szépen ki lehet teregetni, na mindegy. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy a bejegyzések 90%-a a saját hibáimat mutatja be, hogy ti esetleg ezeket hallva okuljatok belőle, és másként csináljátok, ne essetek bele ezekbe a hibákba. És ahogyan az erre érkező válasz is mondja, amit itt szeretnék megköszönni annak a két személynek, aki kiállt mellettem, hogy minden ember hibázik, én is, de még mennyire, és soha nem éreztem magam felsőbbrendűnek, sőt, aki ismer, az tudja hogy eléggé önbizalom hiányos vagyok, csak próbálok tanácsot adni, de ezeket a tanácsokat is úgy adom, hogy ne érezze senki úgy, hogy osztom az észt, hanem a saját véleményemet, érzéseimet, tapasztalataimat leírva próbálok egy kis véleményt alkotni a körülöttem lévő világról a saját szemszögemből és a magam enyhén szarkasztikus stílusában. Az meg megint csak igaz, hogy nem vagyok Isten, hiszen csak egy Isten van, és hozzá nem fogható senki és semmi. Ja igen, és miután valaki megkérdezte tőle, miért gondolja, hogy én felsőbbrendű vagyok, erre az volt a válasz, “mert valaki ezt mondta neki”. Hát ehhez már tényleg jó, hogy ülő pozícióban olvastam, mert megingott volna a talaj a lábam alatt és megfelelő vérmérsékletre volt szükségem, hogy erre hidegvérrel, tiszta fejjel reagáljak. Abból, hogy valaki azt mondta, nem lehet megismerni senkit, erre nem lehet építeni, ebből nem lehet véleményt alkotni és pláne nincs jogod egy ilyenből ilyen sértéssel illetni engem, mert úgy gondolom, én sem bántottalak téged, sem senki mást.
És végül de nem utolsó sorban, amikor valaki felhozza, hogy a csoportban így meg úgy. A csoportom, bármennyire is most olyan állapotban vagyok, hogy nem tudom vezetni azt, számomra szent és sérthetetlen, mint az Isten nevét hiába ne vegyed! parancs, nálam is van egy ilyen, a csoportról nem beszélünk egy nyilvános oldalon, és nem itt kell kitárgyalni a benne zajló dolgokat. A csoportért a végsőkig ki fogok tartani és kiállok érte.
Röviden így befejezésül a kisregényem végére, ha bárki úgy érzi, hogy megsértettem vele a személyiségi jogát, szóljon, saját nevét feltüntetve, de nyilvánosan, nyomatékosan megkérek mindenkit, hogy mások nevét ne említse. Ha nagyon ég a vágytól és kíváncsi, akkor írjon privát üzenetet, és megbeszéljük. Ennyi.
Címkék:

2013 február 18. | Szerző:

38. Bejegyzés

Egy hideg nap

Február közepén, túl a híres nevezetes Valentin napon, alias a szerelmesek napján, amikor fiú s lány gerlepárként szabadon turbékolhat, még mindig fagyos az időjárás. Reggel iskolába menet, mikor látom ébredezni a várost, ahol mindenki rohan, ki iskolába, ki munkába, vagy a szülők rohannak csemetéikkel a megfelelő intézménybe, és persze mindenki közvetlenül az iskola/óvoda kapujában akarja kirakni gyermekét, vagy mondhatnám úgy is, kidobni, mindegy, csak minél gyorsabban legyünk túl rajta, és már suhanunk is tovább, hogy minél előbb a végére járjunk napi teendőinket tartalmazó zsúfolt kis listánknak. 
Az emberi kapcsolatok is nagyon könnyen fagyossá válhatnak ha nem vigyázunk. Észre sem vesszük és eltávolodunk egymástól. Ha valaki megkérdezi mi történt, csak ennyit mondunk: “nem tudom.” Persze ilyenkor legkönnyebb csendben elsétálni a másik mellett, annak ellenére, hogy nap mint nap találkoztok, mégsem veszi egyikőtök sem a bátorságot, hogy kezdeményezzen. Hiszen úgy gondoljuk, ha nem veszünk tudomást a problémáról, akkor nincs probléma. Pedig ez nem így van. Sőt, a feszültség egyre jobban nőhet a két ember között, ami nem csupán eltávolodáshoz, hanem elidegenedéshez, majd utálathoz, haraghoz vezethet, és ha a végén valaki rákérdez, nem fogjuk tudni megmondani az okát, visszafordítani a folyamatot pedig szinte lehetetlen.
A mindennapokban is számtalan ilyennel találkozhatunk, amikor oka híján elidegenedünk egyénektől. Lehet, hogy egy értékes ember van az orrunk előtt, de a rohanó világban nem vesszük észre őt. Csak rohanunk manapság, a munkába, iskolába, otthon is rohanunk hogy időben készen legyen az ebéd, ki legyen takarítva, mosva, vasalva stb., és nincs időnk megállni egy pillanatra, és leülni egy illatozó kávé vagy tea mellé, és legalább egy fél órára kikapcsolni, és elbeszélgetni azokkal az emberekkel akik fontosak nekünk, így eltávolodunk egymástól, majd belekeveredünk ebbe a mókus kerékbe, amiből nem tudnunk kiszakadni, és pár év múlva ott tartunk, hogy nincs senkink, akivel meg tudnánk beszélni az aznapi pletykákat, akinek kiönthetjük a szívünket, vagy csak simán akivel meg lehet inni egy gőzölgő feketét. 
Ne felejtsünk el megállni minden nap egy pillanatra, és ápolni a baráti kapcsolatokat, még ha nem is sok idő, egy röpke fél óra mindenkinek az időbeosztásába bekalkulálható, akár egy telefon erejére is, ha valós találkozásra nincs kapacitásunk. Az élet apró örömei közé az emberi kapcsolatok is beletartoznak, melyeket ugyanúgy meg kell becsülnünk. 
“Pénzzel és tárgyakkal (…) nem lehet megváltani azt az időt, amit két ember adhat egymásnak az életéből.” – Popper Péter
Címkék:

2013 február 11. | Szerző:

37. Bejegyzés

A bizalom

Milyen érdekes és egyben súlyos szó is ez. Bizalom. Az életben maradásunkhoz kell, létünk fenntartásához. Az ember társas lény. Élete során kapcsolatokat gyűjt össze, melyekkel szorosabb, vagy kevésbé szoros viszonyt ápol. De ahhoz, hogy egy kapcsolat fennmaradjon, szükség van a bizalomra. Bízzunk felebarátunkban, hogy segít a bajban, bízzunk az élet útvesztőiben, hogy hamar túllépünk rajtuk és bízzunk a szebb és jobb jövőben. Gyakran előfordul azonban velünk, hogy rossz emberekben bízunk meg, és rossz emberek felé nyílunk meg. Egyszer – kétszer még belefér, hisz ez az élet leckéje, de ha többször, az mély nyomokat hagyhat bennünk.  Az se mindegy, ki az a személy, aki eljátssza bizalmunkat. Hogy korábban könnyen vagy nehezen alakult e ki a bizalom, és hogy mennyit öltünk mi bele ebbe a kapcsolatba. Vajon én vagyok ennyire rossz ember, hogy mindenki hátba támad, akiben megbíztam? – vetül fel a kérdés bennünk. Ilyenkor jó, ha van valaki aki helyre pofoz minket, és elmondja, hogy az életben sokszor fogunk még csalódni emberekben, akik kijátsszák a bizalmunkat és kihasználnak bennünket, de tovább kell lépni, és nem szabad megadni nekik azt az örömet, hogy lássanak szenvedni. Hiszen ugyanolyan értékesek vagyunk mindannyian. Senki sem különb a másiknál. És igen, egy idő után úgy érezzük nincs tovább, és elveszítjük a hitünket az emberekben, már nem tudunk megnyílni előttük és ugyanolyan odaadással fordulni feléjük, mert sokan kihasználtak, ezért félünk az újabb csalódástól, elveszik a bizalom. Ami a legrosszabb, az az, hogy mindig azoktól kapjuk a legnagyobb pofont akitől soha nem vártuk volna, így ez a pofon még fájdalmasabb, mint bármi más az életben. Ezért félünk újra nyitni, és új emberek felé bizalmat kialakítani. De mint már említettem, az ember társas lény, és szüksége van társakra. Ezért a “megszoksz vagy megszöksz” elvet követve kénytelenek vagyunk talpra állni a pofonok és a csalódások gödréből, és újra megtanulni bízni, és hinni, hogy talán benne nem fogunk csalódni, és talán Ő nem játssza el a bizalmunkat. Mert szükségünk van másokra, akik mellettünk vannak jóban, rosszban, akivel együtt nevetünk és sírunk ha kell, akit felhívhatsz az éjszaka közepén is, és aki kihúz a sz*rból. A sok csalódás után nehéz elhinni, hogy van ilyen ember a földön, miután egy rakás másik ember csak lábtörlőnek használt, és jó ha tudhatsz magad mellett valakit, akire számíthatsz. És hogy Benne soha nem fogunk e csalódni? Nem tudhatjuk, de hihetünk benne és remélhetjük. 
Címkék:

2013 február 6. | Szerző:

36. Bejegyzés

No comment…

Eddig még nem csináltam ilyet, de itt minden szépen le van írva, ezért döntöttem úgy, hogy beteszem, és remélem sokan veszitek a fáradságot és elolvassátok, mert tanulságos lehet, és hátha segít fejbe-csapni azokat, akiknek még nem rázódott helyre a káposzta a fejükben…. Szóval, a cikket itt olvashatjátok, alul pedig a véleményem:
34. bejegyzésemben írtam erről, illetve ezzel kapcsolatos dolgokról, erre most ismét egy ilyennek kell hogy szembe találkozzak. Gyerekek, a sztárok világába nem lehet beleszólni, nem tudjuk befolyásolni őket, a véleményünk meglehet róla, de nem szabad hagyni, hogy ennyire fanatikussá váljanak egyesek. A fenti cikkben olvasható történet megrázó számomra. Igazából nem tudok állást sem foglalni egyik oldalon sem, hiszem a bántalmazók is hibáztak, amiért ennyire… elnézést, de erre nem találok jobb szót… beteg ember módjára képesek gyűlöletet szórni embertársára. Ez egyszerűen nem fér a fejembe, miért kell valakit halálosan megfenyegetni a véleménye miatt. Szólásszabadság van, vagy nem? Nem a férjetekről/feleségetekről van szó, csak egy IDEGEN, akiért lehet rajongani, és lehet példaképnek tekinteni, de mindennek van egy határa, amit nem szabad túl lépni. Tudni kell hol a határ. És erre a szülők figyelmét is felhívom. Nem kell eltiltani a gyereket az internet és tévé világából, vagy nem kell megtiltani, hogy rajongjon a tinisztárokért, de figyelni kell rájuk, hogy ne lépjék át azt a bizonyos határt.
Másik oldalon pedig ott van az a szegény lány, akit szintén nem tudok megérteni, hogy hogy hagyhatta, hogy más (elnézést a kifejezésért) elmebeteg emberek fenyegetéseire behódoljon. Persze, lehetséges, sőt biztos, hogy a depressziója és érzelmi labilitása számlájára írhatjuk a történteket, de ezek csak internetes fenyegetések, üres szavak, letiltod a profilod és ennyi, csinálsz másikat. Nagyon sajnálom ami vele történt, és őszinte részvétem a családtagjainak és a szeretteinek. Még egy áldozat az internet nem pozitív felhasználásának és a gyűlölködő embereknek köszönhetően.
Azt tudom mondani, kedves szülők, hogy figyeljenek oda gyerekükre, ne essenek át a ló túloldalára, ne legyenek fanatikusak, mert egyik oldalon sem jó állni, és egyik oldalon sem jó látni a gyerekünket. 
Nektek pedig, fiatalok, csak annyit tudok mondani, és remélni, hogy minél hamarabb benő a fejetek lágya, és ráeszméltek, hogy mekkora butaság ez a túlzott mánia. Hány áldozat kell még, hogy rájöjjetek???
Címkék:

Bemutatkozás

Üdvözöllek kedves olvasó! Örömmel fogadom, hogy olvasod a blogom, hiszen ha nem tennéd, nem olvasnád most ezt a bemutatkozást, ezért ezt had köszönjem meg most Neked! 2012. 09. 17-én kezdtem el blogot írni, egy számomra nagyon fontos témáról, mellyel szerintem az emberek nem foglalkoznak eleget, ez pedig nem más, mint a tinédzserkori krízis problémák. Ezekre a helyzetekre szeretném felhívni a figyelmet, hogy elkerüljük a depresszió, az öncsonkítás vagy ne adj' Isten az öngyilkosság felmerülőben lévő gondolatát. Az írásaim úgy szólnak fiataloknak, mint ahogyan időseknek is, akik gyereket nevelnek. Ezen témán kívül írásaimban olykor szarkasztikus stílusban kritizálom a világot, és szabad véleményt alkotok egyes élethelyzetekről. Jó olvasást kívánok, kritikákat mindig is elfogadtam, ezután is várni fogom őket.

Legutóbbi hozzászólások

Kategória

Látogatottság

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!