2012 december 14. | Szerző: Juhász Luca
31. Bejegyzés
Mit is írjak, mennyit…
E hosszú, és még inkább hideg péntek délutánon, miután egész nap mindenfelé rohangáltam, nyugodtan ülök a kellemes meleg szobámban, és közben kávét szürcsölök, és azon gondolkodom, miről is írjak ma? Olyan sok mindenről szeretnék írni, és nem is tudom melyikkel kezdjem. Úgy gondoltam, miután végig mentem a karácsonyi hangulatban úszó városon, hogy maradjunk még egy kicsit ennél a témánál. Tegnap kaptam egy szép történetet édesanyámtól, amiben arról írnak, hogy Szent Lúcia a szegény gyerekeken próbált segíteni, mert nem tudta végignézni, ahogyan megannyi gyermek szomorú az ünnepek alatt, mivel nekik nincs semmi a karácsonyfájuk alatt, mások pedig tele vannak játékokkal, melyekre rá sem néznek, némelyik már évek óta a polcon porosodik. Ezért Lúcia elszomorodott, és már nem ragyogott többé a szeme. Így hát úgy döntött, összeszedi azokat a játékokat, azoktól a gyerekektől, akik nem értékelik azt, vagy már megunták azokat, és szétosztja őket a szegények között.
Aki így nem, az máshogyan is tudna. Előző történetünkből kiindulva, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek otthon van olyan játéka, kinőtt vagy megunt ruhadarabja, vagy más, amit már nem használ, gyűjtsétek össze, és vigyétek el a környezetetekben annak, aki rászorul, akinek nem adatik meg, hogy új játékot kapjon, vagy új ruhát. Ezzel mindketten nyertek. Az ajándékozott örülni fog az újdonságnak, az ajándékozó pedig akkor fogja ezt megérteni, ha meglátja a vidám gyermek arcokat, akik lehet, hogy még soha életükben korábban nem kaptak semmit, mert nincs miből, mert éppen még enni sincs a családnak miből. És nem egy ilyen család van szerte az országban, és nem csak nálunk. És ez bosszantó számomra még mindig, és egyszerűen képtelen vagyok elviselni, hogy egyik felén a világnak fényűzés és pompa van, a másikon pedig a falatot kénytelenek megvonni a szülők a gyerekektől…
2012 december 14. | Szerző: Juhász Luca
Na végre!
Hosszú idő után, szőkeségemre és informatikai őstehetségemnek köszönve, végre sikerült Chat-box-ot beszúrnom a blogba. Most már oda is írhattok nyugodtan, véleményeket, ötleteket, problémákat, vagy csak simán, ha valami kikívánkozik belőled, ne félj írni. 🙂
Jó chatelgetést! 🙂
2012 december 11. | Szerző: Juhász Luca
30. Bejegyzés
Ünnepi készülődés
Ismét eltelt egy év. Újra december, az ünnepek hava. Itt van december 6.-a, Miklós napja, amikor minden családba eljön a Mikulás. Ez az az ünnep amikor mindenki kap valami apróságot, legyen az gyerek vagy felnőtt egyaránt. Egyesek virgácsot, mások a hagyományos mikulás csokit, megint mások mandarint és cukorkát találtak tisztára csutakolt csizmájukban. Majd szépen lassan közeledik a Karácsony is. Vajon hányan tudják közületek, hogy miért ünnepeljük a Karácsonyt? Karácsony Jézus születését ünnepli, vagyis a keresztény egyház ünnepe, mégis, mára olyan elterjedt lett a világ minden pontján, hogy sokszor elfeledkezünk arról, hogy miről is szól valójában. Beletemetkezünk abba a mű dologba, hogy a Karácsony az ajándékokról szól, hogy annál jobb egy Karácsony, minél több ajándék van a fa alatt. Pedig ez nem így van. A Karácsonynak arról kellene szólnia, hogy mindenki együtt van azzal akit szeret, és együtt közös programokat szerveznek, egy olyan ünnep, mely alatt, egyszer az évben el kellene tudjuk felejteni az élet okozta nehézségeket. Hogy miből fizetjük ki a számlákat, hogy hova lesz a fizetésünk, mikor csak a legszükségesebb dolgokat vesszük meg, és mégis pillanatok alatt elnyelődik az utolsó peni is, úgy, hogy nem vettünk semmi luxus cikket, hogy legyen mit ennünk, és befizessük a számlákat. És akkor még szerencsésnek mondhatjuk magunkat ha legalább ezekre telik, és ha a mai világban ez számít jó helyzetnek az már régen rossz. És akkor hogy van az, hogy az élet egy lehetőségekkel teli játszma, amit ki kell élveznünk? Hogy tudjuk kiélvezni az élet adta lehetőségeket, ha minden a pénz körül forog? Sokan mondják, hogy a pénz nem boldogít, igen, lehet, hogy nem, de ha nincs, az boldogtalanít. És akkor azokról nem is beszélve, akiknek még ennyi se jut. Akik nem tudják kifizetni a lakbért, vagy egyáltalán, nincs is hol lakniuk. Sőt, még olyan messzire is elmennék, hogy nincs mit enniük. A világ egy másik részén meg a gyerekek azon nyavalyognak, hogy nem rózsaszínű iPed-et kapott, hanem fehéret. Hol van itt akkor a realitás a világban? És szentül hiszem, hogy ezeknek a gyerekeknek a szülei sem dolgoznak többet, mint közülünk bárkinek a szülei. Nálunk luxusnak számít az is, ha valaki albérletben lakik egyetemi évei alatt, és nem kollégiumban, Amerikában már gimiben saját kocsijuk van a tiniknek, akkor hogy is van ez?
Közeleg a Karácsony, a szeretet ünnepe, és mégis, még mindig mindenki azon stresszel, hogy mit, és miből vegyen karácsonyi ajándékokat, hogy időben ki legyen takarítva, hogy fel legyen díszítve a lakás, nehogy “megszóljanak a szomszédok”, hogy 10 fogásos ebédet csináljunk, meg 5 tortát, mert “az a szokás”. Nem, ennek nem erről kell szólnia. A Karácsony az évben az az ünnep, amikor 3 napig el kell felejtenünk az előbb felsorolt dolgokat, és együtt feldíszíteni a fát, együtt megfőzni a családi ebédet, úgy, hogy közben azt örömmel tegyük, és ne kényszerítve, és hálát adni, hogy van mit az asztalra tenni. Együtt visszaemlékezni az elmúlt évek Karácsonyaira, az elmúlt év szép és feledhetetlen pillanataira, és együtt, önfeledten nevetni, és boldognak lenni. Erről szól a Karácsony, és nem arról, hogy méregdrága ajándékokat vegyünk egymásnak, mert annak semmi köze a Karácsonyhoz.
Két nagyon fontos üzenetem van Karácsony estére: Felejtsd el a rosszat, és Ne felejts el boldog lenni!
2012 december 3. | Szerző: Juhász Luca
29. Bejegyzés
Az emberek és az a nagy lepcses szájuk…
Az életben gyakran megesik velünk, hogy kicsúszik a szánkon egy két kellemetlenség. Olyan dolgok amik nem helyénvalóak, vagy épp nem annak a személynek szánjuk aki a közelünkben van. Ezek a “beszólások” akár viccesek is lehetnek. Például mikor egy tanár előtt káromkodjuk el magunkat, ami egy nonszensz dolog, mert a tanárnak azt a példát kellene mutatnia, hogy ez helytelen beszédstílus, és ne használjunk ilyen és ahhoz hasonló szavakat, mégis, a valóéletben az az igazság, hogy ők is káromkodnak, és kimondanak oda-nem-illő dolgokat, így ezekben a helyzetekben ők is csak mosolyogni tudnak, amit esetleg megpróbálnak visszafojtani, több kevesebb sikerrel. Ha konzervatívabb tanárunk van, akkor nem biztos, hogy viccesnek fogja találni apró beszólásunkat, de ha jobban a körmére néznénk, kiderülne, hogy bizony, neki is kicsúszik néha egy egy helyén nem való szó. Azért érdemes ilyenkor elnézést kérni, nehogy nagyobb problémánk legyen belőle. De hát emberek vagyunk, vagy mi a fene, nem igaz? Tévedünk néha. Ebből áll az élet, megyünk a céljaink felé és közben az úton hibákat követünk el, de ezek a hibák kellenek ahhoz, hogy megtanuljuk, melyik a helyes irány. Másik részről viszont nem biztos, hogy mindig viccesek ezek a beszólások. Elképzelhető, hogy valakit megbántunk vele, mert neki egy kevésbé vicces emlék fűződik hozzá. Belegondoltál már, hogy mit is mondasz néha? Ha valakinek “üdvözlöd a szüleit” és közben már nem is élnek a szülei? Vagy ha sértő kijelentést teszel az alakjára, akár viccből is, átgondolod előtte, hogy lehetséges, hogy bulimiás, vagy más evési zavarral küzd, és egy apró, félreérthető szó is teljesen összetörheti, és belekerül a süllyesztőbe. Esetleg ha a haverod látod meginni egy pohár bort, és aztán hónapokig azzal szekálod, hogy egy piás, belegondoltál, hogy lehet, hogy tényleg volt egy olyan időszak az életében, amikor az alkoholba menekült, mert nem volt más mentsvár számára, de mára elmúlt ez az idő, már meg tud állni egy pohárnál, de a gyakori intrikák miatt bármikor visszaeshet, és addig is marha rosszul esik neki, de persze ezt nem mondja, inkább veled együtt nevet rajta, majd később mikor már nem látja senki, kisírja magát a sötét idők újra előhozott emlékére. Nagyon át kell gondolnunk, hogy kinek mit, mikor és hogyan mondunk, mert el sem tudjuk képzelni, hogy akár egy viccesnek szánt szó, mekkora fájdalmat okozhat a másik embernek. Persze utána senki nem tud semmiről, mert a megbántott, ha korábban nem mert szólni arról, hogy ez fájó téma neki, akkor azután sem fog szólni érte, a megbántó pedig továbbra is jót nevet magában, hogy ő most mekkora poént sütött el. De az senkinek a fejében nem fordul meg egy percre sem, hogy ezzel mit okoztunk. Sokan mondják, hogy “normális ember nem veszi magára”… ezt addig gondolják így, amíg velük nem történik hasonló helyzet, és akkor végre belátják, hogy de, tényleg rohadt pocsék érzés ha valakinek a lelkébe taposnak.
És ez a baj a reklámokkal is. A média nem ismeri az emberek lelki világát, és egy olyan eszményképet alakít ki a mai társadalomnak, ami nem reális, nem életszerű, csak sajnos ezt sokan nem tudják, és abba mennek tönkre, hogy arra törekszenek, hogy elérjék a média által felállított tökéletességet, de az NEM LÉTEZIK!
Még egyszer kihangsúlyozom, mindig alaposan gondoljátok át, mielőtt bárkinek bármit is beszóltok, mert lehet, hogy egy jó poén és jóízű nevetés lesz a vége, de ha nem ismered az illetőt kellő mértékben, meglehet, hogy véres vereség lesz a játék vége…
2012 december 24. | Szerző: Juhász Luca
32. Bejegyzés
A Karácsony szelleme
Oldal ajánlása emailben
X