És akkor arról még nem is beszéltem, hogy hány olyan tényező van, amivel egyes “szülők”, számomra nem-szülők, vagy mondjuk úgy, szülőnek nevezett “emberek”, akik például nem veréssel, hanem azzal veszélyeztetik gyereküket, hogy ott dohányoznak velük egy légtérben. A múltkor suliba menet egy dohányzó nem-apukát láttam, aki kerékpárt hajtva szívta jól kiérdemelt cigarettáját, a 3-4 évesre saccolt gyereke pedig mögötte ült a kisülésben. Na mire tippeltek, hova szállt a füst biciklitekerés közben? Nem sokon múlt, hogy ne menjek oda és lökjem le a bicikliről. Vagy beszéljünk arról, amit a múltkor a tévé is bemutatott: 2 éves gyerek magára rántotta a forró levest az asztalról. Mutatják a riportot: az asztal kb. 50 cm magasságban volt. És akkor meg vannak lepődve, hogy hogy a csudába?! Hát vajon hogy, a gyereknek az pont egy olyan magasság ahol meg tud kapaszkodni tipegő lévén. És akkor még mindig ott van az a kategória, aki abban élvez, hogy feltépi a gyerek száját, de hát ugye nem lehet a gyereket másként megnevelni… ez a gyerek tuti ilyen rossznak született… Tuti… csak hogy eloszlassak néhány kételyt, senki nem születik jónak, vagy rossznak, mindenki “üres lappal” (Tabula rasa) születik, és a környezeti ingerek hatására válik olyanná, amilyen. Ezért nagyon fontos a családi minta, és hogy mit teszünk és mit nem teszünk gyerekünk neveltetése érdekében. Én hálásnak mondhatom magam, mert olyan nevelésben részesültem a szüleim által, amilyet minden gyerek megérdemelne ezen a Földön. Nem éltem kastélyban, sem villában, csak egy egyszerű, felújított paraszt házikóban, de azt az édesanyám olyan otthonossá tudta varázsolni, amilyet csak a filmeken lát az ember. Nem kaptam a születésnapomra a legújabb Audi-t, de cserébe megkaptam azt, amire mindenkinek szüksége lenne: SZERETETET, GONDOSKODÁST és TÁMOGATÁST mindenek felett. Ezek pedig többet érnek a világ összes drága kincsénél.