Elérkeztünk végre a serdülőkori krízis típusok utolsó pontjához. Eddig átvettük az identitás krízist, teljesítés krízist, autoritás krízist, szociális gátlást, drogfogyasztást, és ma jön a 6. pont, a serdülőkori depresszió, önsértés és öngyilkosság. 

A serdülőkori depresszió nem feltétlenül a serdülőkori krízisek miatt alakulhatnak ki, hanem akcidentális krízis miatt is, ilyen lehet például egy közeli hozzátartozó halála, a szülők válása, illetve ezen események súlyosbíthatják is a serdülőkori problémákat. Ilyen plusz krízis helyzet lehet még a párkapcsolatok felbomlása, vagy iskolai problémák. Az iskolai problémákon belül pedig beszélhetünk az iskolai bántalmazásokról, vagy az iskola illetve a szülők elvárásainak való megfelelési kényszer, vagy ha éppen nem tudunk megfelelni ezeknek az elvárásoknak.

Az önsértések alatt legtöbbször az önmaguk éles tárggyal való bántását értjük, de ez más formában is megjelenhet. A cél: valamilyen módon átvinni a lelki fájdalmat fizikai fájdalommá. Úgy érzik, a testi fájdalmat könnyebb elviselni, mint a lelki terhet, amit cipelnek, vagy az ön-el-nemfogadást. Olyat is hallottam már, hogy azért vágja meg magát, mert “megérdemli”, mert “gyűlöli magát” a fiatal valamilyen okból. Ez a gyűlölet több forrásból eredhet, legtöbbször a külvilág visszajelzéseiből erednek. Nagyon sokszor a szülők tudatában sincsenek vele, hogy mit is okoznak egy egy számukra viccesnek hangzó beszólással. Sok esetben a szülők túl sokat várnak el gyerekeiktől, vagy akár a tanárok is lehetnek hibásak ez ügyben, például mikor valakit “robot diáknak” képzelnek, és minden létező versenyre beszervezik, hogy ő biztosan elvállalja, közben arra senki nem gondol, hogy szegény gyerek még csak gyerek, és egy csöpp szabadideje sincs, mert helyt kell állnia az iskolán kívül a rá bízott feladatokkal is, különböző versenyeken kell részt vennie, és lehet, hogy éppen egyáltalán nem is érdekli az a verseny, csak azért megy el, mert “elvárják” tőle, és úgy érzi, csalódást okozna a körülötte lévőknek azzal, ha nem vállalná el.

Ezen kívül olyan eset is van az önsértéseknél, hogy azt a testrészét vágja meg, amit a legjobban utál magán.

A legtöbbször ezek a vágások hirtelen kitörésből származnak, ilyenkor nem gondolkozik azok, hogy mit tesz, csak szabadulni akar a lelki fájdalomtól, ilyenkor nem gondol arra, hogy ez a heg megmaradhat egész életén keresztül, és hogy akár el is fertőződhet. (Ezt különösen azoknak mondom, akik elítélik az önsértést végzőket, remélem, most már előbb fogtok gondolkodni, mint a szátok jár, és elítélitek azt aki szenved.) A tapasztalataim alapján, amit mesélnek a “fiaim és lányaim”, a legtöbb esetben ez a vágás csak abban a pillanatban ér valamit, míg tart ez a hirtelen kirobbanás, de amint ez elmúlik, a seb ejtése okozta bűntudat sokszor rosszabb, és nem old meg semmit. És ebben igazuk is van. Egy vágás nem oldja meg a problémáidat, viszont évek múltán is emlékeztetni fognak rá. Tudom, hogy könnyű nekem erről papolni, aki nem vagyok benne, és nem is éltem át soha, de akkor is elmondom, ha kell, ezredszerre is. Ha érzitek, hogy zuhantok a mélybe, és már nagyon ott vagytok, hogy muszáj az a rohadt vágás, akkor inkább törjétek össze nagymama antik kávéscsésze garnitúráját, de NE MAGATOKAT BÁNTSÁTOK! NEM ÉRDEMLITEK MEG!!! Értitek? Senki sem érdemli meg közületek, mert gyönyörűek vagytok, és mert mindannyitok egy céllal jött a világra, amely célt érdemes kivárni. És azért sem érdemlitek meg mert mindannyian ÉRTÉKES emberek vagytok!! Értékes tagjai a társadalomnak, és nem szabad hagyni, hogy egyes rosszindulatú emberek lenyomjanak benneteket, és hogy a fájdalmaitokból táplálkozzanak. Mert Ti is vagytok olyan jók, sőt, még jobbak, mint akárki más!

Az önsértések után, egy súlyosabb kimenetele a depressziónak az öngyilkossági kísérlet, illetve befejezett öngyilkosság. Hát nehéz megszólalnom és belekezdenem ebbe a témába, (nem mintha az előző könnyű lett volna) mert nem egy számomra nagyon közel álló személy keveredett bele, és azóta is csak hálát adok Istennek, hogy mindegyik öngyilkossági kísérlet volt, és nem befejezett öngyilkosság. Pedig ők olyan emberek akiket alig ismerek, de közel kerültek hozzám rövid időn belül, és mégis megrázott, akkor el tudjátok képzelni, hogy egy családtagotok, vagy egy olyan ember aki régebb óta ismer benneteket, őt hogy megrázná a dolog?

Aki öngyilkos lesz/akar lenni, nem azt gondolja, hogy ezzel vége az életének, hanem hogy ezzel megszabadul a problémáktól. Sokszor megjelenik a “cry-for-help” jelenség, amikor valamivel üzen a külvilág felé, hogy ezt ő most komolyan meg fogja tenni, de 99 %-ban az emberek ezt nem veszik figyelembe, és csak legyintenek rá. Képesek úgy intézni, hogy az az ember találjon rájuk, akinek szól az öngyilkosságuk.

Még utolsó mondatként elmondanék egy idézetet Miley Cyrus-tól, ami szerintem nagyon igaz, és ezt véssétek a fejetekbe, mert szóról szóra igaz: “Isten azért adományozta Neked az életet, mert tudta, hogy Te képes leszel megbirkózni vele.”  (*nem szó szerinti fordítás) És én is hiszek benne, hogy ti mind képesek vagytok erre az életre, és mind megérdemlitek hogy egy boldog életetek legyen, csak a hozzá vezető út göröngyös kissé, de emberek vagyunk, vagy nem? A göröngyöket arrébb kell rúgni, jó nagyot beléjük rúgni, hogy minél messzebbre szálljanak…