2012 szeptember 27. | Szerző: Juhász Luca
9. Bejegyzés
Közérdekű
Elöljáróban annyit szeretnék mondani, hogy nagyon nagyon köszönöm, hogy nap mint nap ilyen sokan látogatjátok a blogomat, és látom, egyre többen vagytok feliratkozva is. Hihetetlenül jól esnek a pozitív visszajelzések is. 🙂 Egy hét alatt több, mint 2000 oldalmegtekintés, ez nem semmi, nem gondoltam volna. És ezért hálás vagyok nektek, kedves olvasóim! Remélem a továbbiakban is hasznos információkkal foglak ellátni benneteket. Valamint kaptam visszajelzést, hogy a blog egyik bejegyzése hatására, az illető végre mert segítséget kérni, tudom, ez még csak egy személy, de nekem sokat jelent, hogy ezen az egyen is egy lépést tudtam segíteni.
Ezen kívül még annyi, hogy egyre több bővítés készülődik az oldalon, amihez “húgocskám”, Anna segítségét is igénybe veszem, hiszen én már “öreg vagyok” ezekhez a modern dolgokhoz, mint hogyan illesszünk be zenelejátszót a blogra, meg hasonlók, ezért neki is köszönöm a lektorálást, és a technikai segítséget. 🙂
Egyéb evészavarok:
És akkor még a mai bejegyzésben pár szót ejtenék egyéb, talán kevésbé ismert evészavarról, melyek közül egyre egyik olvasóm/barátnőm, Timi hívta fel a figyelmem, hogy ezt is beleírhatnám, ezúton is köszönöm a hasznos tanácsot. 🙂
1. Emetofóbia- rettegés a hányástól:
Az emetofóbia azt foglalja magában, hogy a beteg retteg a hányástól, és annak minden formájától, még csak a gondolatától is. Ezért, hogy ezt elkerülje, kerüli az olyan helyeket ahol elkaphat egy esetleges hányással járó fertőzést, és minden ételét gondosan megválogatja, szavatossági idejét az ételeknek szigorúan betartja, nem eszik közétkeztetésben, és csak nagyon kevés táplálékot vesz magához, amit tudja, hogy nem tudna még kihányni. Ezek a betegek állandó szorongásban vannak, mert soha nem tudják, hogy mikor találkoznak össze egy hányó gyerekkel, vagy a tévében is akár láthatnak ilyet. Amint meglátják, vagy meghallják a hányással kapcsolatos dolgot, tipikus tünetei jelentkeznek: izzadás, heves szívdobogás, remegés, ájulás érzés, és menekülés a helyszínről.
Ez a fajta evészavar valószínűleg egy korábbi, hányással kapcsolatos kulcsélmény, megalázottság következménye, mely még a gyerekkorból indult, de ezen kívül más, pl.: egy autoriter szülői nevelés is hozzájárulhat. Sokszor nem mernek beszélni problémájukról, és ha mernek is, gyakran tévesen anorexiásokként kezelik őket, pedig a lényeg különbség az anorexia és az emetofóbia között, hogy ők nem a hízástól, hanem a HÁNYÁSTÓL félnek.
Kezelésük:
a.) Feltáró terápia: a hányáshoz kötődő gyerekkori rossz emlék feltárása, annak átbeszélése, és más megvilágításba kerülése.
b.) Kognitív-behavior módszer: az élmények újbóli átélésén keresztül próbálják az “érzéketlenítést” a kiváltó okig visszavezetve.
c.) Relaxációs és hipnoterápia;
d.) Gyógyszeres kezelés.
2. Drunkorexia:
A drunkorexia azt jelenti, hogy a fiatalok az alkoholban lévő kalóriákat az evés kihagyásával spórolják meg. Vagyis, azért, hogy soványak maradjanak inkább nem esznek semmit, csak ihassanak némi alkoholt. Ennek nyilván szociális nyomás áll a hátterében.
Veszélyei: Viselkedési problémák, koncentrációs zavarok, alkohol mérgezés, az alkohol “felszabadító ereje” miatti kockázatos szexuális légyottok veszélyei…
3. Orthorexia nervosa:
Az orthorexiások napjuk szinte egész részét azzal töltik, hogy megtervezzék a tökéletes, és mérhetetlenül egészséges táplálékukat. Csak olyan ételeket esznek meg, ami a “nagykönyvben” meg van írva egészségesnek, elszigetelődnek a külvilágtól, egyes esetekben akár munkájukat is elveszíthetik, mert nem tudnak koncentrálni feladatukra, csak arra, hogy eltervezzék a következő ételt. Sokszor felsőbbrendűség érzése is megjelenhet, azok felé, akik nem követik a helyes, “egészséges” életmódot, pedig gyakran ők is csak hiedelmekből választ. Egyre kevesebb ételt fog fogyasztani, mert idővel mindenben talál hibát, melynek következtében vitamin hiány, alultápláltság, súlyos esetben halál léphet fel.
Hát röviden ennyit szerettem volna az evészavarokról, ha van kérdés/kérés, nyugodtan írjatok ide, vagy a luciajuhasz91@gmail.com email címre, és megpróbálok mihamarabb válaszolni, és ha kell, utána nézni az esetleges kéréseknek. További szép estét mindenkinek! 🙂
2012 szeptember 26. | Szerző: Juhász Luca
8. Bejegyzés
Anorexia nervosa
Az anorexia, hasonlóképpen a bulimiához, szintén egy evési rendellenesség. Többnyire lányokat érint. Az illető személy kövérnek látja magát, és nincs megelégedve a külsejével, és ennek a legfőbb oka a média hatása. A másik ok, az, hogy mivel ez a fajta evészavar a serdülőkorban kezdődik, (míg a bulimia később is kialakulhat, fiatal felnőttkorban is), és ebben az életszakaszban jutnak el oda a lányok, hogy elkezdenek nőiesedni. Domborodni kezd a csípőjük, és kerekedni a mellük, ami arra ad jelet, h kezdenek felnőni, az anorexia, tulajdonképpen a felnőtté válás elleni harc. Ezzel a viselkedésmóddal hárítják azt, hogy vége legyen a kényelmes gyerekkornak. Ez a pszichológiai oldala. Viszont, ezen kívül is kialakulhat, ha testkép zavara van az illetőnek, és kövérnek képzeli magát, félnek az elhízástól. Általában fogyókúrával kezdődik, majd az illető túlzásokba esik, és végül nem tud ezzel leállni. Napokig koplal, nem eszik, nem iszik semmit.
Általános jellemzők:
- Alacsony testsúly
- A csontok szemmel láthatóvá válnak, kidomborodnak
- A kívánt fogyás érdekében extrém dolgokra képesek, amiket nem részleteznék, nem szeretnék ötleteket adni…
- A súlygyarapodástól való rettegés
- Rosszul érzi magát ha tudja, hogy van valami a gyomrában, vagy a beleiben
- Gyakori a menstruációs zavarok, illetve annak teljes kimaradása.
Szövődmények:
- Gyomor és bélrendszeri zavarok (vérzések, motilitás /bélmozgás/ csökkenés)
- Szív és érrendszeri problémák (kiszáradás miatt, szívritmuszavar.)
- Nőgyógyászati szövődmények (kimaradt menstruáció, szülési komplikáció, kis súlyú magzat)
- Ortopédiai /mozgásrendszeri/ szövődmények (vitamin és ásványi anyag hiánya miatti csonttörések, csontritkulás)
- Bőrgyógyászati problémák (vízfelvétel elégtelensége miatt száraz, berepedezett bőr)
Kezelése:
- Pszichoterápia (ki kell alakítani nála a megfelelő, normális étkezési szokásokat, akár családterápia, vagy csoport terápia, hipnoterápia is szóba jöhet)
- Gyógyszeres kezelés
Nagyon fontosnak tartom a médiát, mint elsődleges információ közlő rendszert, melyet bizonyos szinten felelősségre tudok vonni ezen betegség kialakulásában, mert a fiatal, éretlen lányok, akik még abban a korban vannak, hogy keresik saját identitásukat, és helyüket, még nem tudják biztosra hogy mit hogyan kell hogy csináljanak, őket könnyű félrevezetni, és egy olyan képet bemutatni nekik mintának, aki/ami nem reális. Ugyanis ezek a lányok/nők, akiket a tv-ben “modelleknek” látunk, és minden kislány rájuk akar hasonlítani, azok nem igaziak! Az nem egészséges élet, amit ott látunk. Viszont ezzel kapcsolatban szerencsére már vannak próbálkozások, hogy ne ezt a hamis eszményképet mutassák, mégis, több ezer fiatal lány esik áldozatául évente ennek a problémának.
2012 szeptember 25. | Szerző: Juhász Luca
7. Bejegyzés
Bulimia nervosa
Végignézve az eddig bejegyzéseimet, rájöttem, hogy egy másik nagyon fontos kórcsoportot még meg sem említettem, ezért most, (és a következő bejegyzésben is majd) ezt fogom pótolni.
Gondolom kevés olyan ember van, aki ne hallott volna a bulimiáról. A bulimia egy táplálkozási zavar, ahol a delikvensnek hamis képe van önmagáról, falási rohamokkal járó kényszerbetegség, melynek során a beteg rövid idő alatt igen nagy mennyiségű étel elfogyasztására képes, melyet a jellegzetes bűntudat, önmegvetés és szégyenérzet követ. Fegyelmezetlensége miatt, úgy érzi, büntetést érdemel, ezért meg kell, hogy szabaduljon az előzőleg bevitt ételtől, hányás formájában. A falási rohamokat általában valamilyen stressz helyzet váltja ki. Gyakran előfordul ez a táplálkozási zavar olyan embereknél, akiknél gyerekkorukban büntették, vagy jutalmazták egyes étkezési szokásaikat. Pl.: akkor dicsérik meg a gyereket, ha kitakarítja a tányérját, még akkor is, ha már jóllakott, mert azt tanítják, hogy a “jó gyerekek” ezt teszik, így ő is kénytelen ezt megtenni, mert különben olyan érzést váltana ki belőle, hogy ő “nem jó”. Ezért kellene a szülőknek is nagyon figyelniük arra, hogy hogyan nevelik gyermekeiket a táplálkozási normákra. Nem szabad a gyerekkel azt éreztetni, hogy ő rossz, azért mert nem eszi meg az adott ételt, hanem ennek mögé kell nézni, és érdeklődni, hogy vajon miért nem akarja megenni. Lehetséges, hogy csak fáradt, vagy túl sok gyümölcsöt evett tízóraira, vagy épp az az ízkombináció nem tetszik neki, számtalan oka lehet annak, hogy egy gyerek miért nem “törli ki a tányérját”, de bármi is legyen az, mindig tudakoljuk meg, hogy mi az. Pont ezért az érzelmi zsarolásért, később ezek a gyerekek, kerülni fogják az intenzív érzelmi kinyilvánítást, és magukba fordulnak, gyakran depresszióval is társul.
A bulimiás, nincs tisztában azzal, hogy ő valójában nem kövér, már egy csepp felesleg sincs rajta, ő mégis ezt érzi. Az évek során igazából összefolyt az anorexiával, sokszor hallok olyan tünetleírást ami anorexiára utal, mégis bulimiának van nevezve.
Jellemzői:
- kerülik a közös étkezéseket;
- a kihányt, így megemésztetlen táplálék miatt normál súlyúak;
- tízszer annyi nő, mint férfi szenved ebben a betegségben;
- gyakori stressz kiváltó ok lehet;
- későbbi gyomor, nyelőcső fájdalom;
- menstruációs zavarok/kimaradások;
- fogak romlása a gyomorsav miatt;
- végső esetben, a szervrendszerek leépülése az elégtelen tápanyagbevitel miatt, valamint a kiszáradás miatt, ami súlyos esetben halálhoz vezethet.
Kezelés:
- Pszichoterápia
- Hangulatjavító gyógyszerek
- A betegek egy része spontán gyógyulásra is képes, ha AKARJA! Mert mindennek az alapja az, hogy eldöntsük, hogy akarunk változtatni. És SOHA nem késő változtatni.
2012 szeptember 23. | Szerző: Juhász Luca
6. Bejegyzés
Az élet apró csodái
Találkozni egy rég nem látott baráttal, meghallani a boltok polcai között járkálva a kedvenc dalodat a rádióban, újralátni egy valamikori számodra kedves tanárnőt, akivel a középiskola befejezése óta nem beszéltél, egy finomat enni, vagy egy romantikus estén eltölteni a kedveseddel, időre befejezni a rád kiszabott feladatot, és még sorolhatnám, ezek mind az élet apró örömei, melyek mellett a rohanó világban elsuhanunk. Pedig nem kellene. Sokszor észre sem vesszük mennyire szerencsések vagyunk, és csak arra összpontosítunk, hogy megkapjuk a legújabb telefont, vagy legmodernebb iPod-ot. Pedig sokaknak még a mindennapi betevőjük sincs meg. Csütörtökön egyik órámon kaptam egy olyan feladatot, hogy állítsak össze egy 4 tagú családnak egy napi ételadagját, 1000 forintból. Nem volt könnyű dolog mit mondjak. Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora 1000 ft-ból, 2 felnőttnek és 2 gyereknek, úgy, hogy egészséges tápanyagokban dús táplálékot is beiktassak a menübe, hogy a gyerekek megkapják amire szükségük van. És nem egy ilyen család van, akiknek ennyiből kell kisakkozniuk a napi étkezésüket.
Ezen kívül a világban sok más olyan dolog van amivel szembe kell néznünk. A világ nem egyszerű. A létfenntartáshoz sok erőre van szükségünk. Nap mint nap nehézségekkel nézünk szembe a munkahelyünkön, az iskolában, a családban, melyeket le kell küzdenünk. Sok olyan emberrel találkoztam, akik úgy gondoltál, ez nem nekik való, mert ebben a világban gonosz emberek élnek, és ő nem akar ilyen emberek között harcolni, mert nincs értelme. Pedig igenis van! Van értelme reggelente felkelni, és azt mondani magunknak, hogy “én különb vagyok bárkinél, és nem hagyom, hogy letörjenek!” Mert az élet tele van meglepetésekkel, és nem tudhatjuk mit hoz a holnap, az élet színjáték, (“…és színész benne minden férfi és nő”) egy játszma, amit minden nap, minden reggel felkelve folytatunk, és ha feladjuk, nem tudjuk meg soha, hogy mit hoz a következő pálya. Sokan mondják ilyenkor, hogy nem szeretik a kiszámíthatatlanságot, pedig ebben a játékban pont az az izgató. “Emberi törvény: kibírni mindent, s menni, menni mindig csak tovább, még akkor is, ha nem élnek már Benned remények és csodák!” -És milyen igaz Hemingway idézete…
2012 szeptember 22. | Szerző: Juhász Luca
5. Bejegyzés
A mai bejegyzésben úgy gondoltam írok pár sort a sokatok számára félelmetesnek tűnő pszichológiai, pszichiátriai kezelésekről, melyeket nagyon fontosnak tartok bizonyos esetekben. Pályafutásom alatt (na jó, ezt erős túlzás pályafutásnak nevezni) akikkel eddig találkoztam, mindenki ódszkodott attól, hogy pszichológushoz kelljen mennie. Egy pszichológus pedig sokban elősegítheti ezen problémák javulását. Ő is csak egy ember, hétköznapi élete van, ugyanolyan, mint te, vagy én. Sokan meg tudjátok velem is beszélni a gondjaitokat, de hogy speciális segítséget kérjetek, attól féltek, pedig nem kellene. És ő többet tud a témáról, mint én, mert többet tanult róla az 5 év egyetem alatt, én csak egy éve tanulok krízis pszichológiát, oké, általános és személyiség lélektant már 3 éve, de konkrétan krízis pszichológiám, most van második éve. Szóval egy ideig megpróbálok segíteni, de ez nem végleges megoldás. Igen, hallottam már negatív kritikát is, aki kipróbálta mind a sulipszichológust, mind a pszichiátriai kezelést, és nem jött be neki, mert nem tudott neki megnyílni, mert idegen volt, mondjuk ezt azért nem értem, mert én is idegen voltam a kezdetekben, de biztosan már szemtől szemben beszélni a problémáinkról valakinek mint gép mögül írni, ahol nem látod, hogy kinek beszélsz. Ez természetes, hogy nem mindenkinek jön be, és azt sem vitatom, hogy egyesek nem a tudásukra kapják meg a diplomájukat, de természetesen nem minősítek senkit sem alul, de ez nyílt titok szerintem, minden szakmában van ilyen.
Szóval, hogy visszatérjek a kezdeti témához, azt ígértem beszélek pár szót a pszichoterápiákról, hátha eloszlatom párotokban a félelmet irányukba, és hamarabb mertek speciális segítséget kérni:
Sokáig veszélyesnek tartották a pszichoterápiát, de rájöttek, hogy nem az. Sok esetben a terápiák “család-terápiába” mennek át, aminek negatív tulajdonsága az, hogy a serdülő nem biztos, hogy meg tud nyílni a szülei előtt.
Analitikus pszichoterápia: ennél a terápia személyre szabott, nem gépszerű, így idejét tekintve is változó, hónapokig, de akár évekig is tarthat.
Fokális pszichoterápia: egyetlen egy problémára keres megoldást, és általában meg van előre, hogy hány alkalommal találkoznak.
Csoportos pszichoterápia: ennek vannak előnyei és hátrányai is egyaránt, mivel nem biztos, hogy a csoporttagok pozitív hatással lesznek egymásra, az is lehet, hogy lehúzzák őket, bár jó esetben pont az ellenkezőjének kellene történnie, hogy egymást erősítve gyógyuljanak.
Ezen kívül van még Szuggesztív módszer, mely “én erősítő” technikákat alkalmaz, és a “Négy üléses technika” ami a nevében is mondja, négy találkozásból áll, és ez a 4 alkalom alatt próbálnak megoldást találni a problémára.
A terapeuta, mint egy barát, meghallgat, tanácsot ad, és a tapasztalatai és tanulmányai alapján nyújt segítséget.
Egyenlőre ennyi, nem sok információ, de kicsit remélem közelebb hoztam hozzátok, és legalább valamennyit tudtok róla. Ha érdekel benneteket ez a téma, akkor szívesen írok még róla, várom a visszajelzéseket.
2012 szeptember 21. | Szerző: Juhász Luca
4. Bejegyzés
“Nagyon sok családban csak akkor engedik meg az érzések kifejezését, ha azok jogosak, nem jelenhetnek meg egyszerűen csak azért, mert ‘vannak’.“- írja Virginia Satir egyik könyvében, és ez az amiről én is beszéltem eddig, nem szabad hagyni, hogy ez megtörténjen egy családban sem, hiszem mint már írtam, nincs két olyan ember akinek ugyanolyan érzései lennének. Nem mondhatjuk azt másnak, hogy “nem érezhetsz ilyet” . Miért nem? Ki határolhatja nekünk azt, hogy mit érezhetünk és mit nem? Senki. Az énünk csak akkor tud fejlődni, ha a szabályaink azt mondják, bármilyen érzéseink is vannak, azok emberiek. És ez így is van jól. Az ember születésétől fogva tapasztalgat különböző érzéseket, legyen az a szomorúság, vagy a boldogság, félelem, fájdalom, düh stb, és ezek mind csak vannak, és hiszek abban, hogy minden ilyen dologról lehet beszélni, és meg lehet érteni őket. Ha nem beszélünk érzelmeinkről, hanem magunkba folytjuk, akkor előbb utóbb összegyűlnek a rossz érzések, mert azt gondoljuk tilos beszélni róluk mások előtt, mert azok tabu témák. Pedig ez nem így van. Ezek az érzelem elnyomások miatt a test állandó feszültségben van, mely később pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezet, és ezeket a jeleket mindenki látja. Sokan azt gondolják, hogy amiről nem beszélünk az nem is létezik, hát ez nem így van, mindenki lát, hall, (jó esetben) és érzékeli a környezetében zajló történéseket. Megérezzük, ha valaki ideges a környezetünkben, még ha azt nem is mutatja, igaz? Így van ez mással is. Hiába mondják a szülők, hogy nem beszélünk a gyereknek erről, azért, hogy megvédjük őt, ez nem így működik. Ezzel csak arra tanítanánk őt, hogy a felnőtt világ veszélyes, és ő nem elég méltó rá. Így csak olyan, mintha a felnőtt lét, és gyerek lét között egy hatalmas szakadék lenne, amit a gyereknek kell áthidalnia, hogy elérje a felnőttséget, de ehhez az áthidaláshoz segítségre van szüksége, amit a szüleitől vár, de ha nem kapja meg ezeket a támpontokat, akkor nem tud egyenes hidat kiépíteni a felnőtté váláshoz vezető útra, így könnyen megeshet, hogy a híd összeomlik alatta és a szakadékba esik.
Ezért lenne nagyon fontos beszélnünk a családban a gondjainkról, és merni kérdezni a szülőket, hiszen a család az ember számára az elsődleges intézményrendszer amelyben nevelkedik, és ahonnan fel tud készülni a későbbi életre.
2012 szeptember 21. | Szerző: Juhász Luca
Közérdekű
Szép napot minden kedves olvasómnak, ezen az igen csak hideg délutánon. Először is, nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien látogattok nap, mint nap, álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi látogatottságot fog elérni az oldal. És szeretnék köszönetet mondani egy számomra nagyon fontos embernek, Annának, aki kezdetektől támogat, és segít nekem az oldallal kapcsolatos dolgokban. Köszönöm még Anettnek is, aki segít az oldal reklámozásában. <3
A másik dolog, hogy gondolom látjátok, kicsit fejlesztgettem az oldalt, még chat-box-ot szerettem volna beszúrni, de egyenlőre még azt nem találtam. :/ Addig is, ha kérdésetek lenne, vagy bárkinek problémája adódna, keressetek nyugodtan a luciajuhasz91@gmail.com email címen. 🙂
2012 szeptember 20. | Szerző: Juhász Luca
3. Bejegyzés
Amikor pár hónappal ezelőtt megnyitottuk egy barátnőmmel a Stay Strong csoportot, ahol a tinédzserkori depresszióval és bulimiával foglalkoztunk, (azóta már egyedül viszem tovább a csoportot, ami 24 órás műszak számomra, sajnos az iskolai eredményeimen is rontott, de megéri, mert ha már csak 1-2 fiatalon is tudok segíteni a több ezerből, nekem már megérte). Szóval ott tartottam, hogy amikor elkezdtem a terápiát a csoportban, sokan kérdezték tőlem, hogy én vajon “túlélő” vagyok e, vagy hogy még mindig benne vagyok e, aztán mikor megmondom, hogy nem, még nem is voltam benne soha, nekem volt szerencsém olyan családban nevelkedni, hogy amikor a közelébe kerültem volna, 7. osztályban, (amikor kiközösítettek a “legjobb barátnőim” és az egész osztály rajtam csúfolódott, mint “luca-coca”, bevallom, sok minden megfordult a fejemben ezekben a hónapokban) akkor anyukám észrevette rajtam a depresszió tüneteit, és nem hagyta, hogy beleessek. Ha ő akkor nincs velem, talán én sem lennék most itt. Szóval, vissza a kezdő témához (igen, tudom, sokszor elkanyarodok a belekezdett témába…) amikor bevallom, hogy nem voltam még ilyen helyzetben, sokan negatívan fordulnak felém, és azt kérdezik, akkor honnan tudhatnám, hogy ők mit éreznek, hogy min mennek keresztül? Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy nem tudom, de szeretném megtudni, mert akarok segíteni, ezért mondd el nekem, te vajon mit érzel, és miért? Hátha tudok segíteni, vagy csak azon okból, amit az előző bejegyzésben is írtam, hogy merjetek beszélni valakivel. Senki sem tudhatja, hogy min megy keresztül a másik ember, ugyanis nincs két ember akinek egyforma problémája lenne. Még, ha azt is gondoljuk, hogy a másik “sorstársunk”, akkor sem érzi ugyanazt két különböző ember.
2012 szeptember 19. | Szerző: Juhász Luca
2. Bejegyzés
Az emberi elme csodákra képes. Sosem tudjuk mit miért csinál, de azt tudjuk, hogy mindig van neki következménye. Sokan leszólják a tinédzserkori depressziót, és nem fogják fel, hogy ez egy komoly probléma. Azt gondolják, ezt csak “kitalálja”, vagy “túljátssza” az illető. Pedig nem így van. Ez egy valódi probléma, amit komolyan kellene vennünk. Lassan egy éve, hogy először találkoztam ezzel a betegséggel. Előtte, bevallom őszintén nem is nagyon hallottam róla, illetve amit hallottam, azok csak a szokásos közhelyek voltak. Én is azt hittem, aki vagdossa magát, az feltűnési viszketegségben szenved, vagy, hogy meg akar halni. De aztán sok mindenre rájöttem egy általam megismert, és azóta nagyon megszeretett ember révén, hogy mi is ez az egész. Hogy mi rejlik e mögött valójában. Megtudtam mit érez olyankor. Ennek részben örülök, mert legalább megtudtam, hogy mi ez valójában, másrészt elszomorít, mert nagyon megszerettem ezt a barátnőmet, és fáj, hogy én kevés vagyok ehhez, és a külvilágban meg nem veszik komolyan a betegségét. Azon kívül, ha valaki komolyan is venné, nem tudnak mit csinálni. Elküldik pszichológushoz/pszichiáterhez, és ha kifog egy nem éppen a legjobb, vagy legszimpatikusabb szakembert, akkor csak elriasztjuk az egésztől, és később sem akar senkitől segítséget kérni, mert a negatív tapasztalatok negatívan hatnak az ember későbbi döntéseire. Én is itt ülök, megkötött kezekkel, és nem tudok segíteni akárhogyan is próbálkozom. Ezért ez a blog, és a facebook-os csoport, ahol próbálok segíteni, amennyire erőmből, és tudásomból telik, de ez kevés. Ennél sokkal többet kellene tenni. És lehetne. Ha az emberek nem félnének. Mert az emberek többsége ha meghallja, hogy valaki depressziós, vagy akármilyen más baja van, akkor menekül. És pont ez az ami miatt a fiatalok nem mernek segítséget kérni. Mert azt gondolják, hogy a körülöttük lévő embereket csak elüldöznék maguk mellől, és inkább magukba roskadva, hagyják, hogy feleméssze őket a probléma, ahelyett, hogy megbeszélnék valakivel. Én szerencsésnek mondhatom magamat, mert attól függetlenül, hogy nem volt soha testvérem akivel jókat dumcsizhattam, volt/van egy nagyon jó anyukám, aki ha kellett tudott jófej lenni, és tudtam, hogy rá bármikor számíthatok, és mindig mindent elmondhatok neki, és persze ha kellett, akkor szigorú is volt, kellőképpen. Lehet, sőt, biztos, hogy nem minden anyuka egyforma, de abban biztos vagyok, hogy valaki van körülöttetek, akár egy barát, testvér, vagy nagyszülő, apuka, nagynéni, vagy ha senki, akkor a sulipszichológus, vagy sulivédőnő, akinek MERJETEK BESZÉLNI A PROBLÉMÁITOKRÓL! Ne emésszétek magatokban! Ha végső soron nincs senki, akkor írjatok nekem, de ne hagyjátok őrlődni magatokban. Ez az első lépés, illetve a legelső az, hogy felismerjük, és beismerjük magunknak a problémát. Mert ha magunknak is hazudunk, és nem ismerjük be, akkor nem tudunk tovább lépni a gyógyulás létráján.
2012 szeptember 29. | Szerző: Juhász Luca
Az iskolai bántalmazók
Oldal ajánlása emailben
X